Rockzenével a körömgomba ellen – Hadházi László és a Pardon Brando a BackStage Pubban!

Mi történik, ha egy humorista kezébe gitárt nyomak, mellé állítanak hat zenészt, majd mindannyiukat ráengedik a rock and rollra? Nos, a Pardon Brando esetében nem feltétlenül az történik, amire az ember számít – de arra mérget vehetünk, hogy a hangerővel nem lesz probléma!
Október 16-án, pénteken a BackStage Pub színpadán Hadházi László és a Pardon Brando gondoskodik arról, hogy az ország minden zugából ideérkező közönség ne csak a rekeszizmait, hanem a fejét is mozgassa. Ritmusra! Itt ugyanis a humor és a rockzene nem egymás rovására működik. Inkább összefognak, és közösen veszik kezelésbe a hallójáratokat.
A hétfős – nincs bizonyítható kapcsolat a hétfővel - formáció 2023 körül állt össze, a közös nevező pedig egyszerű: rockzene, hangszerek és a zenélés öröme. Hadházi László – nem szereti, ha a csapatból kiemeljük - ezúttal nemcsak a poénokért felel, hanem gitárosként és dalszövegíróként is kiveszi a részét a munkából. Úgy látszik, a mikrofon önmagában már nem jelent számára elegendő veszélyforrást.
A zenekarban persze nem ő az egyetlen, aki tudja, melyik végén kell megfogni a hangszert. Polgár Péter gitáros és zeneszerző, Angler Ákos dobos, Kertész József basszusgitáros, Gál Szabolcs énekes, valamint Glázer Péter és Varga Tamás is a produkció része. A tagok különböző zenei utakról érkeztek, de a klasszikus rock és a rock and roll világában megtalálták a közös hangot. A hangerőt pedig feltehetően nem kell sokáig keresni.
A repertoárban ismert rockslágerek sajátos átdolgozásai és saját szerzemények egyaránt helyet kapnak. A Lépj le! és a Túl sok című daloknál Hadházi humoros szövegeihez Polgár Péter zenéje társul. Aki pedig kíváncsi arra, hogyan szól a Cameo klasszikusa, a Word Up! rockos köntösben, annak érdemes lesz nyitva tartania a fülét.
A koncert azonban nem egyszerűen dalok egymásutánja. A zene és a stand-up váltakozik, a történetekre gitárriffek válaszolhatnak, a zenésztársak pedig olykor maguk is a humor célkeresztjébe kerülhetnek. Ilyenkor különösen hasznos, ha az ember legalább az egyik kezében hangszert tart – a másikkal még mindig védekezhet.
A zenekar neve sem véletlen. A "Pardon Mister Brando, hogy ilyen jól nézünk ki" bemutatkozásból született elnevezés Marlon Brando előtt tiszteleg, bár azt egyelőre nem tudni, a néhai filmsztár mit szólt volna a próbatermi hangerőhöz. És mindenki keresztapja nem összekeverendő a másik méltán híres világsztárral, Ramboval. Szóval még csak véletlenül se úgy írd le a zenekar nevét, hogy Pardon Rambo. Ez így nem helyes.
Egy biztos: a Pardon Brando koncertjén nem kell választani a nevetés és a rock között. Aki szereti a dögös gitárokat, a klasszikus rock and rollt és a színpadi humort, annak október 16-án a BackStage Pubban a helye.
A mottó pedig legyen az, ami a zenekar világához a legjobban illik: "Rock zenével a körömgomba ellen." Hogy orvosilag mennyire megalapozott a kezelés, arról kérdezzük meg a szakembereket. Hogy egy jó rockkoncert után jobb kedve lesz-e az embernek, arról viszont mindenki meggyőződhet személyesen.
Pardon Brando – BackStage Pub
- Időpont: 2026. október 16., péntek, 20:00
- Helyszín: BackStage Pub, Budapest
- Jegyek elővételben és a helyszínen is kaphatók.
Aki tehát péntek este nem szeretne otthon ülni, és azon gondolkodni, hogy miért fáj a háta, a térde vagy a dereka, annak ajánlunk egy jobb elfoglaltságot: egy kis rockot, némi humort, és két óra gondtalan zajongást a megfelelő társaságban. A körömgombát pedig hagyjuk meg a gyógyszerészeknek!
Írta: Fiery



