Olvass többet – és ha tetszett, lájkold is!
Nagyon nehéz olyat kérni másoktól, aminek a nehézségével magunk is tisztában vagyunk. Olvass többet! Na, tessék. Már maga a felszólítás is fárasztó. Két szó, mégis mennyi munka van mögötte! Ma, amikor egy három másodperces videó megtekintése is komoly koncentrációt igényelhet, és egy fotó alatt pillanatok alatt összejöhet több száz szívecske, ki akar még hosszú mondatokat, bekezdéseket, gondolatokat olvasgatni? Kinek van kedve a betűket nézegetni?
Gondolom én ezt, miközben éppen egy cikket írok arról, hogy olvassunk többet. Szóval már az elején sikerült ellentmondásba keverednem önmagammal. De azért nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. A lájk ugyanis különös jószág. Egy fotónál szinte reflexből működik: tetszik, szívecske, tovább. Egy rövid videónál ugyanez. Néha még azt is lájkoljuk, amit valójában meg sem néztünk rendesen. Egy írásnál azonban már más a helyzet. Ha valaki végigolvassa, közben gondolkodik rajta, esetleg egy mondat megállítja, eszébe juttat valamit, netán vitatkozni kezd magában a szerzővel – nos, ilyenkor sokszor elmarad a szívecske.
Pedig az olvasás nem feltétlenül kevesebb figyelem. Néha éppen több. Én ezt a saját számaimból is látom. Nemrég készítettem egy kis számvetést, és magam is meglepődtem: 2019 óta négyszer annyian olvasták az írásaimat, mint ahányan televízióban vagy mozikban megnézték azokat a játék- és dokumentumfilmeket, amelyek készítésében én is részt vettem. Pedig filmekből sem volt kevés. És volt közöttük olyan is, amely országos szinten is komoly reklámot kapott. És mégis…
Ez azért elgondolkodtató. Persze, az már csak az én személyes problémám, hogy aki a filmek mögött áll, az rendszerint meg is él abból, amit létrehoz (persze állami támogatással), én pedig az írást többnyire jófejségből, megszállottságból és valamiféle belső kötelességtudatból csinálom (eddig).
Egy rövidebb cikk nálam minimum két-három nap. Kutatás, telefonok, jegyzetek, emlékek, javítások, újraírások. Aztán még vagy hétszer átolvasom. Aztán megint. A mesterséges intelligencia ugyanezt a szövegmunkát akár fél perc alatt elvégzi. Na, itt azért illene megijednem. És bizonyos értelemben meg is ijedtem. De nem azért, mert azt gondolom, hogy az MI elveszi az emberek kedvét az olvasástól, hanem azért, mert nagyon könnyű elfelejteni, hogy a szöveg mögött valakinek lennie kell. Valakinek, aki ott volt. Aki látott, hallott, érzett, emlékezett. Aki beszélgetett valakivel egy koncert után, aki megőrzött egy régi történetet, aki tudja, hogy egy mondat miért hangzott el éppen úgy. Aki az információk mellett élményeket is gyűjt. A MI ezekből nagyon sok mindent képes összerakni. Sőt, néha olyan mondatokat ír, hogy az ember csak néz. De az érzést nem ő élte át. A történetet nem őrizte meg. Nem volt ott. És talán éppen ez a lényeg. Nem az a kérdés, hogy ember vagy mesterséges intelligencia, hanem az, hogy mit tudunk egymással kezdeni. Én adom hozzá az emlékeimet, a tapasztalataimat, a gondolataimat, a kérdéseimet. Az MI segít rendszerezni, árnyalni, esetenként újrafogalmazni, néha pedig olyan szempontot dob be, amire magamtól talán nem gondoltam volna. Ez nem csalás. Ez együtt gondolkodás. És ha jól használjuk, talán éppen arra is jó lehet, hogy többet olvassunk.
Az olvasás nem verseny a TikTokkal, a Facebookkal vagy a rövid videókkal. Másra való. Egy jó írás nem néhány másodpercig akar lekötni, csak szeretne a fejedben maradni. Ehhez viszont neked is kell egy kis munka. El kell olvasni. És ha tetszett, lájkolni is.
Nem nekem teszel vele szívességet. A lájk ilyenkor nem puszta udvariasság. Jelzés az algoritmusnak, hogy ezt a gondolatot talán másnak is érdemes megmutatni. Egyetlen kattintással segíthetsz abban, hogy egy olyan írás, amelyre valaki napokat szánt, ne tűnjön el néhány óra alatt a közösségi média végtelen zajában.
Szóval most kivételesen nem azt kérem, hogy csak olvass többet. Olvass. Gondolkodj. Vitázz. Érezz. És ha találtál benne valamit, ami megérintett: nyomj egy lájkot, jelezd felém! Egy tovatűnő gondolatnak adsz még néhány ezer esélyt…
Írta: Fiery