Margit Józsi – egy muzsikus, akinek a dalok őrzik az emlékét

Vannak zenészek, akik után nemcsak lemezek, koncertfelvételek és régi fényképek maradnak. Hanem dalok is, amelyek hallatán újra megelevenedik egy korszak, egy koncert, egy érzés. Margit Józsi ilyen muzsikus volt. A Kormorán énekeseként és basszusgitárosaként, zeneszerzőként és szövegíróként fontos részt vállalt a magyar folk-rock történetében. Abban az időszakban, amikor a népzene és a rock találkozása még különleges vállalkozásnak számított, ő is azok közé tartozott, akik életre keltették ezt a sajátos zenei világot.

A Kormorán zenéjében a hagyomány nem poros emlék volt, hanem lüktető, eleven erő. A népi dallamok és a rock szabadsága egymásra találtak, a dalok pedig utat kerestek a közönség szívéhez. Józsi ennek a világnak nemcsak előadója, hanem alakítója is volt. Gál Péterrel, Jenei Szilveszterrel és zenésztársaival együtt olyan örökség létrehozásában vett részt, amely ma is megszólítja a hallgatókat.

A dalokban tovább él

Margit Józsi munkássága túlmutatott a zenekari szereplésen. Zeneszerzőként és szövegíróként más előadók zenei világában is nyomot hagyott. A Kormorán repertoárjából sokaknak lehet ismerős A betlehemi csillag üzenete, A jászolnál, A XIX. század költői vagy az Add a kezed. És ott van számomra a Három határ is. Az én kedvencem. Vannak dalok, amelyek valamiért közelebb kerülnek hozzánk, amelyekben minden újrahallgatáskor felfedezünk valamit, vagy egyszerűen csak jólesik velük maradni egy kicsit. Nekem ez a dal ilyen. Talán ezért is különösen nehéz úgy hallgatni, hogy közben már egy olyan muzsikusra gondolunk, akinek a hangját és munkáját az emlékezet őrzi tovább. A dal ugyanis különös ajándék. Megszületik valakiben, aztán elindul a maga útján. Mások éneklik, zenekarok játsszák, a közönség pedig saját történetekkel, emlékekkel tölti meg. Az alkotó mégis ott marad benne, akkor is, ha a hallgató már nem tudja pontosan, ki áll a dallam mögött.

Régi társak, közös emlékek

2005-ben Margit Józsi, Gál Péter és Jenei Szilveszter ismét közös útra lépett: megalakították a Kormorán Memory Bandet. A régi Kormorán világának felidézése több volt egyszerű nosztalgiánál. Újra együtt zenéltek azok, akiknek közös múltja, közös gondolkodása és közös dallamai voltak. A KMB azt bizonyította, hogy a zenei kapcsolatokat nem feltétlenül szakítja meg az idő vagy az élet változása. A régi dalok újra megszólaltak, a zenészek ismét találkoztak a színpadon, a közönség pedig visszakaphatott valamit abból a világból, amelyet egykor megszeretett. Talán ebben rejlik a zenészlét egyik legszebb pillanata: amikor az ember évekkel később is képes örömet szerezni másoknak azzal, amit egykor létrehozott. Amikor egy régi dal nem pusztán a múltról mesél, hanem a jelenben is él.

Amikor a zene emlékezik helyettünk

Egy muzsikus életét nem lehet néhány mondatba vagy egy felsorolásba bezárni. Nem férnek bele a próbák, a közös utazások, a színpad előtti izgalom, a hangszerek mögött töltött órák és azok a pillanatok, amelyeket igazán csak a zenésztársak ismernek. De talán nem is kell mindent elmondanunk ahhoz, hogy megőrizzünk valamit abból, aki volt. Margit Józsi neve összeforrt a Kormoránnal, a magyar folk-rockkal és azokkal a dalokkal, amelyek ma is képesek megállítani bennünket egy pillanatra. Munkája ott él a dallamokban, a basszusgitár hangjában, az énekben és azoknak az emlékeiben, akik hallották őt zenélni.

Egy koncert egyszer véget ér. A fények kialszanak, a hangszerek elhallgatnak, a közönség hazatér. De valami mégis velünk marad. Egy dallam, egy sor, egy érzés, amelyet talán évek múlva is ugyanúgy elő tud hívni egy ismerős hang. Józsi után is ezek a dalok maradnak velünk. És velük együtt az emléke annak a muzsikusnak, aki részese volt a magyar rocktörténetnek, és akinek a munkája ma is megszólalhat. Mert a zene néha többet mond minden búcsúszónál. Amíg felcsendül egy dal, amíg valaki magában dúdolja a dallamát, addig a muzsikus sincs egészen távol tőlünk.

Nyugodj békében, Józsi! A dalok őrzik az emlékedet.

Írta: Fiery