Magyar hontól Svédországig, és vissza - Bela Svärdmark – 9.-10. rész

1982. június 18-án érkeztünk Budapestre, Joseph Barabással. Mind a ketten hatalmas energiákkal voltunk feltöltve. Beindult újra a rock-körhinta. Másnap, szombaton már kezdtünk is próbálni Gyuszkó pincéjében az Etele térnél, a Somogyi úton. Ebben a felállásban kezdtük: Papp Gyula - Hammond orgona, Lugó (Lugosi László) - gitár, Laca (Soldos László) - dob, Révész Sándor - ének, Barabás - ének/basszus, és jómagam gitáron. De így nem volt nyerő a banda! Révész, furcsa módon, egy kísérő zenekart képzelt és Barabás nem tudott úgy basszust játszani, ahogy mi elvártuk...

Az első csapat Révésszel

Gyulával beláttuk, hogy itt gyorsan kell cselekedni. Szükségünk volt egy jó basszusgitárosra és kellett még egy énekes, akinek dögös hangja van. Így került a képbe Varga Miki. Én ekkor még nem ismertem őt, de már első látásra szimpatikus srácnak tűnt. Nagyon értelmes és fantasztikusan jó énekes! Miki nem volt hiú, elvállalta, hogy ideiglenesen ő basszusozik. Hoztam magammal öt saját szerzeményt lekottázva - ezek közül néhányat már játszottam koncerteken is Svédországban: That Was Then This Is Now, Give Me Your Love Tonight, Listen Johnny, Is This The End Of Our Love és egy zenekari szám, Orange -. Azokat kezdtük el próbálni. Ezeken kívül volt egy alap, amire szoktunk jammelni, ebből lett a Love Of My Life.

Gyuszi jelentős egyénisége a magyar rockzenei világnak és nagyon jó kapcsolata volt a lemezgyárral is, de amikor felment az egész zenekar a lemezgyárba és legelőször találkoztunk Erdős Péterrel, akkor azt mondta, hogy nekem Mona Lisa mosolyom van. Erdős Péter rám néz és mutat a kezével, hogy a Béla lesz a sztár ebben a bandában, mert neki van egzotikus megjelenése, rá építjük a csapatot. Ez nem tetszett Mikinek, sem Barabásnak, mivel ők mind a ketten énekesek, megszokták, hogy ők a frontemberek. Én csak mosolyogtam magamban, nekem fontosabb volt, hogy induljunk be! Sajnos Erdősnek rövid időn belül letörték a szarvát az MHV-ben. Pedig nagy fantáziát látott az új zenekarunkban. Be akart futtatni Magyarországon, külföldön, és Japánba a Yamaha-fesztiválra...

Lugosi nélkül

Július 7-én leszerződtünk az MHV-vel. A szerződésben az szerepelt, hogy Dinamit néven fut a zenekar és egy kislemezt adunk ki. Az MHV ki akarta használni a Dinamit jó hírét, és ez nekem nagyon nem tetszett! Azért gyorsan új nevet találtunk a zenekarnak: P.S. Band. A problémák, mint egy gyöngysorban, jöttek egymásután. Pár héttel később nyilvános lett, hogy Lugó gitárstílusa nem passzol az enyémmel. Nem vagyok veszekedős típus, szóltam Gyuszkónak, hogy visszalépek. Azt válaszolta Gyula, hogy ez a zenekar csak velem lehetséges. Meg kellett mondani Lugónak, olyan diplomatikusan, ahogy csak lehetett, hogy sajnos számára véget ért ez a közös munka. Felmentünk a Gyuszkó konyhájába. Gyuszi szólt Lugónak, hogy Bélus akar valami fontosat mondani, így nyakamba kaptam a nehéz feladatot! Mondtam Lugónak, hogy nem jön össze a zenei kémiánk, beszéltem Gyulával és úgy döntöttünk, hogy sajnos nem maradhatsz a zenekarban. Akkor majdnem elkezdett sírni, de tisztelte, hogy én őszintén a szemébe mondtam a véleményemet.

Néhány évvel később (2011), amikor megint Budapesten jártam a PeCsában játszottam egy jam session-on, akkor összefutottam vele, és rákérdeztem, hogy haragszik-e még. Rám nézett és azt felelte, Bélus te rád, hát miért? - Hát tudod volt ez a P.S. Band - és próbáltam feleleveníteni. Tök elfelejtette. Örültem, mert életem egyik legnehezebb feladata volt. Semmi harag nincs köztünk, ennek én nagyon örülök.

Katona Klári és a letiltás

Gyulának volt egy fellépése Katona Klárival a Budai Parkszínpadon. Mivel a P.S. Band-be kerestünk basszusgitárost, külön figyeltem Dandó Péter játékát és tetszett nagyon amit művelt a hangszeren. Szóltam Gyuszinak hogy hívja meg a Klárit a lemezfelvételre. Ő el is jött Gyulához és összepróbáltunk két számot. Július 16-án mentünk be a Magyar Filmgyár stúdiójába bejátszani a kislemezt. Is This The End Of Our Love és Love Of My Life-ot. Pont ekkor itt volt Ablakos (Lakatos Dezső) aki az USA-ban élt és meghívtuk a felvételre. Klári is ott volt és ebből lett egy nagy dráma. A felvételek tetszettek az MHV-nek, csak majdnem beleőrültek, hogy a Klári is szerepel rajta, mivel ö volt az "aranytojást tojó tyúk". Mondták, hogy csak úgy adják ki a lemezt, ha letöröljük Klári hangját, és valaki más énekli a részt. Sokféle ilyen sötét dolgok történtek akkoriban, de Gyulával mi nagyon erősek voltunk. Meghívtuk Postásy Julit, és ő augusztus 26-án ráénekelte a női szólamokat.

A Boogie-erősitömbe szükségem volt új csövekre. Gyuszkó mondta, hogy lehet kapni magyar Tungsramot fillérékért, de én ragaszkodtam az eredeti Boogie-csövekhez. Megrendeltem kettőt az USA-ból, drága dollárért és amikor megérkeztek, kinyitom a csomagot, látom benne a szép Mesa/Boogie-kartont és mit találok? Kettő Tungsram 12AX7, Made in Hungary! Gyulával együtt szétröhögtük magunkat.

Szeptember 10-én behívtak az MHV-hez, követelték, hogy Barabás és én írjunk alá egy külön szerződést, hogy semmiféle honorárium igényt nem támasztunk az MHV felé másképpen nem adjak ki a kislemezt. Mikor egy pisztolyt tartanak a halántékodhoz akkor nincs sok választási lehetőség, szóval aláírtuk...

A siker kapujában

Bejutottunk a rádióba, a tévébe és számos újságba. Nagyon felfújták a dolgot, mivel újdonság volt a két országból (nyugat-kelet) álló rockformáció. Újdonság volt az is hogy egy zenekarnak két(!) vezetője volt. Gyuszkó itthon intézte a dolgokat, én a többit Svédországban. Az első koncertünk szeptember 25-én, a Kertészeti Egyetemen volt. Hosszú sor állt a ház előtt és tele lett a klub. Még a svéd nagykövetségről is érkeztek. Az épület előtt lógtak az óriási magyar és svéd zászlók. Emlékszem, olyan izgatott voltam, hogy még egy sört sem ittam a buli előtt, teljesen száraz volt a szám. A koncertre meghívtuk (Dandó) Petit, ö játszotta a basszust, Dés László szaxofonozott Miki és Barabás mellett, és Juli énekelt. Felejthetetlen este volt. A koncert után mi lettünk a szakma egyik kedvenc zenekara, mint régen a Syrius volt. Ez nekünk többet jelentett, mint bármennyi pénz. Megígérték az MHV-nál hogy a KEK-koncertre kész lesz a kislemezünk, de sajnos nem tartották be. (Október 8-án jelent meg a boltokban).

Szeptember 30-án hazamentem Örebroba és vittem magammal a felvételeket. A svéd rádióba jártam interjúra és játszották a kislemezt. Az örebroi újság is írt az új svéd-magyar rock formációról. Amikor tudomásomra jutott, hogy Erdős Péternek már nincs kapacitása többet segíteni nekünk, ki kellett kitalálni valami más megoldást. Találkoztam Göteborgban a svéd menedzser- és koncertiroda elnökével (Finn Johansson), akinek saját lemezcége is volt, a Scabri Records, ő már számos koncertet intézett nagy világsztárokkal. Mutattam az anyagunkat és néhány számot a KEK-koncertről. Tetszett neki és elvállalta, hogy szívesen dolgozik velünk. A magyar felvételen sokan voltunk, még fúvós is. Ő nem akart annyi embert kihozni. Kérdezte ki a három legfontosabb ember? Mondtam Gyuszi, Miki és én. Akkor mondta legyetek ti és Svédországban a legjobb session-zenészeket hívjuk meg. Azt is leszögezte, hogy a nagylemezen mindegyik dalunk kizárólag saját szerzemény legyen. Felhívtam Gyuszkót és elmeséltem neki a jó hírt, nagyon örült. Mondtam neki, hogy finoman kell viselkedni a többiekkel hogy ne legyenek megsértve. Gyuszi véleménye az volt, hogy még ne mondjunk nekik semmit mivel már két koncert le volt fixálva decemberre Budapesten...

A nagy átalakulás

Neki álltam új számokat írni. Megszületett a Lee And I, Are You Leaving és Winter's Day. Gyula megírta az ő két dalát; Dear Lord és What's That Look In Your Eye, ezekre én írtam angol szöveget. Külön-külön írtuk meg a számokat és utána együtt hangszereltük őket. Azért lettek olyan jók mivel Gyuszkó és én különböző zenei kultúrában nőttünk fel és mikor találkozott ez a két világ attól különlegessé vált. Decemberben két Larry Carlton számot is játszottunk; Room 335 és Mullberry Street. Két fellépésünk volt, a KEK-en december 26-án és egy Szilveszteri buli a Club 1000's-ben. Ekkor már több önbizalmunk volt és a koncertek egyre jobban szóltak. Totó (Tóth Tamás) volt a basszusgitáros és Muck Feri szaxofonozott. A Magyar televízió rögzítette a KEK-koncertet és a rádió is ott volt.

Óvatosan kellet előállni a változással, mivel nem akartuk megbántani a srácokat, akik nem jöhettek el az új lemezfelvételre.  Barabásnak felesége volt és gyereke is, így neki csak megkönnyebbülés lett mivel nem volt semmi bevétel a bandával. De Lacát komolyan érintette a hír, hogy megyünk Svédországba is ö nem jöhet velünk. Mondtuk neki, hogy ezt a svéd menedzser döntötte el, mégis úgy érezte, hogy mi rúgtuk ki a bandából. Sajnálom, hogy így történt, mert szerettem Lacát. Felhívtam Janne Schaffert tisztázni, hogy minden rendben volt és örömömre közölte, hogy hozza magával a saját dobosát és basszusgitárosát. Megbeszéltük, hogy akkor hamarosan találkozunk a Vivaldi stúdióban Göteborgba.

Az volt az első Szilveszterem Magyarországon. Újdonság volt, hogy az emberek az utcán mulatnak és úgy köszöntik az új évet. Sajnos az volt az első alkalom és egyben az utolsó is. Gyuszkóval az új számokon dolgoztunk, tökéletesítettük őket, hogy majd jól szóljanak a nagylemezen. 1983. január 10-én, reggel 08:20-kor, ültünk fel repülőre a Ferihegyi reptéren, Gyula, Miki és én- irány Svédország...

Nemzetközi rockzenekar

Első pár napot az otthonomban töltöttük Örebro-ban. Lenéztünk az ifjúsági klubba is, ahol szoktam tartani a gitár work shopot. Jammeltünk fiatal srácokkal, akik őrültek hogy Varga Miki és Papp Gyula is beszálltak. Pénteken, 14-én indultunk Göteborgba. Találkoztunk a svéd menedzserrel, elmentünk a szállodába ahol aztán pár hétig laktunk. Hétfőn kezdtük felvenni az első alapokat. Gyula nagyot nézett mikor elkezdtek játszani a svéd srácok, akkor értette meg, amit én már rég óta mondtam neki, hogy milyen jól fog szólni az egész amikor velük játszunk. Schaffer beteg volt, így az összes dalnak az alapját nélküle játszottuk fel. Magnus tanult Bostonban, a Berklee College of Music-ban és világsztár szinten dobolt. Magnus egyszer visszavitt egy Roland-dobgépet mert szerinte nem tartotta a tempót. Christian szintén egy mágus volt a saját hangszerén. Ketten együtt a legkitűnőbb svéd ritmus-szekció voltak. Menedzserünk meghívta az angol Gus Edent, hogy ö legyen a lemez producere. Gus a '70-s évek elején a Love Affair énekese volt. (Akkor August Eadon név alatt szerepelt). Hangmérnök Bernard Löhr volt, aki később olyan világhírű muzsikusokkal dolgozott, mint Abba, Celine Dion, Britney Spears és Westlife. Ennél jobb körülményeket elképzelni is nehéz, gondoltam ekkor...

Janne Schaffer pénteken jött Göteborgba, még mindig náthás volt és egy kicsit lázas is, de eljött mivel akart velünk játszani. Közösen meghallgattuk a számokat, hogy melyikre tudna Janne valamit még rátenni, hogy még jobban szóljon. Egy pár dalra rá ritmus-gitározott és Gyuszkó két dalára, feljátszotta a gitárszólókat. Vasárnap Gyulával elvittük Schaffert a vonathoz. 

Amikor elkészült az összes alap vasárnap kezdte el Miki énekelni az ő szólamait. Gusnak nagyon tetszett Miki hangja és ő is segítette Mikit az angol kiejtéssel. Annak ellenére, hogy Miki nem beszélt angolul nagyon jó angol hangsúllyal énekelte fel a számokat. Nekem közben komoly feladat volt mindenkivel beszélni a stúdióban, három nyelven váltva. Volt mikor nagyon fáradt voltam akkor angolul beszéltem a Gyulához vagy magyarul a svédeknek. Ekkor csak nevettek és kértek, hogy mondjam még egyszer, de olyan nyelven amit értenek. Meghívtam az egyik lányt Katrineholmbol Lotta Gustafsson, hogy jöjjön énekelni három dalra. Nagyon jók lettek, Lotta és Miki hangja jó szóltak együtt. Utána kezdte el Gyula a profi rájátszásokat; Hammond orgona, nagy zongora, és Mellotron. Sok apró rifftöl pedig fejlődtek a számok. Ezt észrevette Gus is, és a végén ö is akart valamit még játszani, legalább egy kis szájharmonikát. Gyuszkó meg én mondtuk hogy, sajnos nem. Még vicceltünk is vele a borítón; kiírtuk, hogy köszönjük Gus, aki nem szájharmonikázott. Hangszeren játszani ugyan nem engedtük, de énekelni igen. Gus énekli a mély hangot és Miki a magasat a Give Me Your Love Tonight című dalban, szuper lett!

Gitárrészeket hagytuk utójára mivel Gyulának és Mikinek haza kellet menni, de előtte persze alá kellet írni a Scabri Records-al a lemezszerződést. Finn (a menedzser) azt akarta, hogy öt évre írjuk, de abba mi nem egyeztünk bele, csak három év! Erről vitatkoztunk egy pár napig, meg a jogdíjakon, hiszen a szokásos jogdíj az első lemeznél az három százalék volt, de mi abba sem egyeztünk bele, tíz százalékot kértünk. Morgott is ezért Finn hogy ilyen makacs a zenekar, de végül beleegyezett. Aztán azzal jött, hogy legyen más neve a zenekarnak, akkor gyorsan kitaláltam a Safari nevet. Gyuszkó javasolta, hogy írjuk ki mindketten a nevünket az új számokra, mint ahogy Lennon és McCartney csinálta, akkor beleegyeztem pedig én írtam a lemez oroszlánrészét. Január 31-én aláírtuk a szerződést, mint Safari, három évre szólt, és tíz százalékos jogdíjjal. 

Ezek után hazamentem Örebroba egy pár napra kipihenni magam, mivel nem volt sok alvás egész januárban. Szombaton, február 5-én visszamentem Göteborgba, a Vivaldi stúdióba. Feltettem az utolsó gitárrészeket és utána kezdtük Gus, Bernard és én keverni a teljes nagylemez anyagot. Tulajdonképpen csak ekkor, amikor már minden rész megvolt, lehetett felfogni a teljes képet a művekről. Észrevettem, hogy a számok más irányba mentek mint ahogy én akartam. Evidens volt, hogy Gus a pop világból mi meg a rock és blues világból jöttünk és szerintem azért sajnos nem lett tökéletes a lemez. Most árnyalatokról beszélek, persze hogy jó lett, de még jobb is lehetett volna! Nekem akkor nyakkendős verzióknak tűntek a dalok. Amikor játszottuk ezeket a számokat koncerteken, sokkal dögösebben szóltak. Gus, és a svéd menedzserünk, egy pop-lemezt akartak, ami a nagy közönségnek tetszeni fog. Egy lemezfelvételnél a producer a király, muszáj volt rá hallgatni. Akkor titokban tartottam, de most ennyi évtizeddel később megmondhatom az igazat, nem? Szerintem, ha olyan energiával szólaltak volna meg a számok mint élőben, sokkal jobb és sikeresebb is lehetett volna a Safari album!

Mégis mindenki őrjöngött, hogy milyen jól szólt. Sokak szerint világszínvonalú felvétel. A világ egyik legjobb hangmérnöke a Bruce Swedien, játszotta be Michael Jackson a Thriller című albumát együtt Quincy Jones-al. Bruce ott volt Göteborgban, tartott egy szemináriumot svéd hangmérnököknek és akkor mondta a Marcellonak ha bejátszanak valami különlegesen jó zenét, akkor küldjék el neki. Mivel mindenkinek annyira tetszettek a Safari számok természetesen Marcello elküldte Brucenak Los Angelesbe a nagylemez anyagát. Ezek után Quincy megmutatta Bernie Grundmannak, aki híres volt arról, hogy ő csinálta egész világon a legjobb karcolást (mintamatricát a lemeznyomáshoz). Neki is tetszett, így vállalta a munkát, másképpen csak világsztárokkal dolgozott, mint Michael Jackson, Eric Clapton, Steely Dan, B.B. King, Fleetwood Mac, Larry Carlton stb, ezért ez is magában egy hatalmas szakmai elismerés volt. Bernie ismerte Larry Carltont és adott neki egy kazettát a Safari-anyaggal. Larrynek is tetszett. Larrynek az volt a beceneve hogy Mr. Cool (nyugodt úr). De mikor meghallotta ezt a bluest akkor mondta hogy talált valakit aki coolabb nála!

Hosszú ideig tartott mire kész lett minden, mivel ez még az analóg világban történt. A lemezborítót két svéd nemzetközileg jegyzett art director, Tore Claesson és Tore Edström csinálták. Fényképet egy svéd fotós, Kerstin Mathiasson készítette, aki külön ezért utazott le Tanzániába. A képet a Safari együttesről, Bakos István fotózta, ezért én külön lejöttem Magyarországra március végén. 

Június 18-án mentem Stockholmba megnézni Peter Greent. Ott álltam a közönség sorai közt, amikor valaki a vállamra ütött és rám köszönt, hogy; Hello! Odanézek és ott áll Peter Green, felismert a nagy tömegben. Bementünk az öltözőbe és egy jót beszélgettünk a régi szép időkről. Nagyon meglepődtem, hogy emlékezett a jamsession-re Örebroban, mivel az 15 éve azelőtt volt. Adtam neki egy kazettát a Safari anyagból. Mutatta nekem hogy most egy Aria Les Paul-on játszik. Vicceltem vele hogy; utánozol engem? Meséltem, hogy az Aria céggel világraszóló szerződésem volt. Másnap Göteborgban jóváhagytam a Safari lemezborítót mielőtt elküldték volna a nyomdába.

Eljöttem Magyarországra hogy reklámozzuk az Safari nagylemezt. Nekem egy kicsit furcsának tűnt, hogy Mikinek volt egy másik bandája, a Sirokkó és emellett indult a szólókarrierje is. Abban az időben még nem volt divat, hogy valaki több együttesben szerepel. Ma már természetesen megértem Miki akkori helyzetét, mivel keresetünk a Safarival nem volt. Bent voltam velük a Filmgyárban, amikor bejátszották az Európát. Ott sokan énekeltünk és tapsoltunk is, de itt nem volt meg a teljes egyetértés. Akkor a zenei rendező megjegyezte, hogy figyeljétek a svéd fiút, hogy tapsol! Apró dolgok, de mégis sokat számított a végleges zenei képben. Gyuszkó zongorán játszott, hát így ott volt az egész Safari az Európa lemezfelvételen. Egy kicsit fura érzés volt mivel pont ekkor volt készülőben a saját nagylemezünk.

Végre kész lett a Safari nagylemez, That Was Then This Is Now, gyönyörű szép kinyitós borítóval. A svéd menedzserrel jöttünk Magyarországra augusztusban is, és hoztunk magunkkal 100 darab friss példányt. Jött az új feladat, kijuttatni az albumot a magyar piacra...

Folytatjuk...

Fiery