Magyar hontól Svédországig, és vissza - Bela Svärdmark – 7.-8. rész

1979, áprilisában hívott fel Papp Gyula és közölte velem hogy feloszlott a Skorpió. Én csak ezután meséltem el neki a Karesz telefonját Alexszel, a svéd Habima Records főnökével a jogdíj megosztásról. Azért tartottam addig titokban előttük, mert nem akartam, hogy e miatt vesszenek össze. Én olyan vagyok, hogy azt szeretem, amikor segíthetek egy zenekarnak, nem pedig hozzájárulni, hogy feloszoljanak. Karesszal azóta is jó a kapcsolatunk, az idén nyáron is találkoztam vele. Szeretem, nagyon értelmes és világi humorérzéke van. Utólag visszagondolva már a Skorpió lemezfelvételnél lehetett érezni, hogy az egy sorsdöntő pillanat volt. Mint ha azt gondolták volna magukban, hogy ha ez a lemez sikeres lesz, akkor fojtatjuk, másképpen elértük az út végét. Senki nem mondta ki ezt a szavakat, de lehetett érezni a levegőben hogy ez volt a Skorpió haláltánca...

A Skorpiótól a Dinamitig

Sok hasonló dolog miatt én már akkor eldöntöttem magamban, hogy a zene mellett mindig kell lennie más bevételnek és így is lett, ezért tudtam egész életemben megengedni magamnak azt a luxust, hogy csak örömzenét játszom. Nekem a zene szűz és tiszta maradt. Vannak olyan barátaim, akik már abbahagyták a muzsikálást, azért mert muszáj játszaniuk amit nem szerettek, de szükség volt rá, hogy legyen kenyér az asztalon.

Június 27-én érkeztem Magyarországra és Gyulánál laktam. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, mint két (szellemi) testvér. Ekkor még nem fordult meg a fejünkben, hogy alapítsunk közös zenekart, pedig nagyon szerettünk együtt zenélni. Elsősorban nagyon jó barátok voltunk. Mindenről tudtunk beszélgetni zenéről, hitről, történelemről, filozófiáról, földöntúli dolgokról - szó szerint mindenről. Természetesen nem értettünk egyet mindenben, de mindig respektáltuk a másik elképzését.

Gyulának köszönhetem, hogy ilyen jól beszélek magyarul, mert abban állapodtunk meg, hogy amikor valamit rosszul mondok, akkor ő kijavít. Egyik délután szokás szerint jókat beszélgettünk és Gyula magyarázta nekem hogy a rántott csirke nem kirántott, a rizs nem rizsa. Később, amikor a Kis Kulacsban ettünk, büszkén kijelentettem, hogy én rendelem az ételt. Mellettünk ült két idősebb nő és amikor jött a főpincér kérdezte, hogy mit kérünk, az egyikük azt felelte, hogy kirántott csirkét rizsával. Gyuszkó meg én egymásra néztünk és jókat mosolyogtunk.

Meglepett, hogy a Gyuszkónak már kész volt az új zenekara, a Dinamit. Voltam velük vidéken, egy pár koncerten és éreztem, hogy milyen jó a hangulat köztük. Szinte azonnal nagyon jó barátja lettem Vikidálnak, még az ezüst karkötőjét is nekem ajándékozta, amit a mai napig őrzök a gitártokomban, mint egy nagyon kedves emléket. Éreztem a reneszánszot Gyula, Gábor és a Totya között. A két új tag, Vikidál Gyula és Lojzi (Nemeth Alajos) pedig hozzásegített a zenei újjászületéshez. Totya nagyon jókat gitározott és Vikidál olyan dögös hanggal és energiával énekelt, hogy szerintem ő minden magyar rockénekes példaképe. Emlékszem, hogy voltam a Dinamittal egy szabadtéri tévéfelvételen és mivel én egy romantikus típus vagyok, megtetszett az egyik rendezőnő. A srácok csak mosolyogtak, de ebből az lett, hogy azon a nyáron együtt voltam vele...

Vettem egy 1958-as Gibson Les Paul, Sunburst-gitárt. Amikor megláttam, egyből szerelmes lettem belé, gyönyörű szép és csodálatos hangja volt. Ezen a gitáron játszom azóta minden koncerten és felvételen. 1958 és 1960 között kb. 1200 példányt csináltak Chicagoban ezekből a Sunburst - Les Paul gitárokból. Majdnem minden gitárosnak az álma hogy ilyen hangszere legyen. Eric Clapton, Peter Green, Jimmy Page, Duanne Allman, Jeff Beck, Billy Gibbons, Gary Moore stb. mindannyian ilyen régi Les Paul-gitáron játszottak.

Örebroban kaptam meghívást a Candy Stompers bigbandtól. Mivel én olyan utakon szeretek járni, ami még nincs letaposva, gondoltam, hogy miért ne. Kellet nekik egy gitáros, aki tudott kottát olvasni és improvizálni is, szóval nekem pont passzolt. Nagyon sok előadásunk volt és feljátszottuk a Gonna Fly Now című nagylemezt. Néhányszor voltak svéd legendás vendégművészek is. Egy ilyen alkalommal játszottam a Janne Schafferal az Örebro Koncerthusben, 1979. november 11-én. Magyarországon nem olyan sokan ismerik öt, de külföldön Janne egy kifejezetten elismert zenész. Janne játszott az ABBA összes lemezén, valamint; Stan Getzel, Tina Turneral, Phil Collinsal és Totoval. A rádió felvette a koncertet és később leadta. Malando Gassama dobolt és ütőhangszereken játszott velünk ekkor. Malando is nagyon elismert volt (1999-be halt meg), játszott például az ABBA-val, David Sanbornal, Jaco Pastoriusal és a magyar Szabó Gáborral. A rádió készített egy interjút a koncert után Janneval és velem. Jó barátok lettünk és többféle projekten dolgoztunk együtt azóta is. A Safari lemezen és a magyarországi turnén is közreműködött.

Ez időben találtam vissza a gyermekkori hitemre, ami sokszor segített áthidalni a nehézségeket. Minden nap imádkozom, van mikor több alkalommal is. Vannak olyan emberek, akik vallásosak és többféle dolgot nem enged meg a vallásuk. Az én gondolatomban nincs olyan, hogy például nem lenne szabad rockot vagy bluest játszani. Én harmóniát és egyensúlyt találtam az hitemben, engem nem korlátoz, hanem inkább szabadságot ad.

1979 végen jött ki egy Peter Green album, az In The Skies. Nagyon szép átlátszó zöld volt a lemez az eredeti kiadásban. Örültem, hogy a legnagyobb példaképem újra visszatért a pályára. Más volt a hangja és a gitárstílusa is, de már nagyon régóta vártunk, mi - a régi Fleetwood Mac-rajongók -, hogy újra halljuk Petert játszani. Egyik dal az albumból, a Slabo Day legendás lett.

1980 tavaszán halottam hogy Hans Edler keres profi muzsikusokat egy nyári turnéra. Hans már a ´60-as években befutott a We 4 együttessel, Saját lemezcége volt és ennyi év után úgy érezte, hogy milyen jó lenne újra színpadon állni. Felhívtam telefonon és akkor mondta, hogy hallott rólam és szimpatikus vagyok neki, de azért küldjek neki valami mostanában felvett zenei anyagot. Elküldtem neki a Skorpió, The Run című nagylemezt mivel ott egy jól sikerült gitárszólót játszottam. Én hiszek a Carl G. Jung-féle globális szinkronizmusban, hogy minden, ami történik, összefügg. Én hozzájárultam, hogy a Skorpió-lemez létre jöjjön és ekkor pont ez a lemez segített abban, hogy megkaptam a helyet a turnéra. Edler visszahívott pár nap múlva és mondta, hogy jöjjek fel Stockholmba megbeszélni a turné terveket. Első találkozáskor bejelentette, hogy én vagyok a zenekarvezető és én választom ki a többi zenészt. Az lett a vége hogy egy nemzetközi banda alakult. A dobos Belgiumból, a basszusgitáros Franciaországból és rajtam kívül még egy svéd gitáros került a csapatba. Hans Edler ekkor csak énekelt, pedig ö is tehetséges gitáros. Ez lett az első nemzetközi zenekar, akikkel játszottam és bennem maradt a fejemben, hogy ez lehet akár egy jövőbeli opció!

Egy nyár alatt 27 városban adtuk elő a "Space Vision Showt". Svédország egy hosszúkás ország és a déli meg az északi városok között ahol játszottunk 1600 kilométeres távolság volt! Persze olyan helyeken is voltunk ahol én még addig sosem jártam. Svédországban vannak Folkets Parkok (Népi parkok) ekkor kb. 240 ilyen park volt, mostanában sajnos ennek körülbelül a fele maradt meg. Nagyon sok svéd itt találta meg élete párját. Ezek a parkok általában úgy voltak kialakítva, hogy volt egy diszkó, egy kisebb színpad ahol tánczenét játszottak és a nagy színpad, ahol a híres külföldi, vagy neves svéd zenekarok léptek fel. Akik tánczenét muzsikáltak, este kilenctől hajnal egyig játszottak és a nagy színpadon pedig 30-60 perc volt a szokásos előadás, de sokkal több pénzért! "There's no business like show business". A nyári turné alatt mi mindig a nagyszínpadon léptünk fel. Nekem azért is volt hasznos ez a hosszú turné, mert sok zenésszel találkoztam és sok új kapcsolatom lett. Nem is beszélve arról, hogy nekem, mint gitárosnak ez egy nagyon jó reklám volt. Cini elnevezett engem annak idején Svéd Bélának. A turné után én lettem a örebroi Béla Svédországban. Feltudtam hívni az egész szakmát azzal, hogy szia, örebroi Béla vagyok és rögtön tisztában voltak azzal, hogy kivel beszélnek.

Gáti Zoli látogatott meg július utolsó hetében és szerencséjére nagyon szép idő volt. Ekkor kaptam egy felkérést egy statiszta szerepre egy tévéfelvételen, mint rendőr. Megkérdeztem a Zolit, hogy neki lenne-e kedve játszani ezt a szerepet. Persze szívesen elvállalta és még ráadásul jó pénzt is kapott. Örültem, hogy tudtam neki segíteni egy kicsit, mivel nagyon jó barátom és neki köszönhetem az első Magyarországi turnémat.

Szeptember 6-án befejeződött az Edler-turné. Három hétre rá, szeptember 27-én megnéztem Stockholmban a barátnőmmel Eric Claptont. Tíznapos turnén volt Skandináviában reklámozni az új Just One Night című élő albumát, Nagyon jól szólt a koncert, teljesen új zenekara volt. A Layla album után amerikai zenészekkel játszott, de most csak angolok voltak ebben a bandában. Például a szupergitáros Albert Lee és billentyűn Gary Brooker. A koncert csúcsa az volt mikor Gary eljátszotta a régi világsikerét; A Whiter Shade Of Pale. Clapton olyan gitárszólót játszott, hogy az embernek felállt a szőr a hátán. Talán azért volt, mert a saját számait már nagyon sokszor játszotta, nem tudom, de amit ebben a dalban művelt az varázslatos volt. Bementem hozzá az öltözőbe és ekkor adott autó-grammot a Les Paul-gitárom hátára. Csodálkozott, hogy milyen szép a gitárom. Meséltem neki hogy voltam Magyarországi turnén, erre azt felelte, hogy ő meg 1979 októberében volt Jugoszláviában és Lengyelországban koncertezni. Nem szabad elfelejteni, hogy a vasfüggöny egy kétélű kard volt. A nyugati zenészeknek olyan izgalmas volt játszani a keleti országokban, mint a keletieknek nyugaton...

Larry Carlton időszak

A hosszú Edler - turné alatt rengeteg zenét hallgattunk a buszban. Akkor fedeztem fel először a Larry Carlton saját zenéjét, aki egyébként a '70-es években B.B. King zenekarában is megfordult. Ezt a szóló részt akkoriban a szakma kinevezte minden idők egyik legjobb gitárszólójának. Két saját lemezét, Larry Carlton (1978) és Strike Twice (1980) sokat hallgattam. Majd a P.S. Bandel és Safarival játszottunk két Carlton szerzeményt. 1984-ben találkoztam Larryvel Örebroban, de erről majd később. Egy másik gitáros, akinek a játékát akkor kezdtem hallgatni, Lee Ritenour volt. Egyik albumát, a Feel The Night (1979) nagyon szerettem. Bemutattam a két gitárost Papp Gyulának, és neki is nagyon tetszett, amit hallott.

1981 tavaszán kezdtem el dolgozni a Janne Schafferal egy gitár work shop-val. Annak idején még újdonságnak számított, hogy híres zenészek oktattak fiatal csoportokat. Azóta már divat szerte a világon. Akkor, úgy 15 fiatal gitáros volt és ők nagyon örültek, hogy lehetőséget kaptak arra, hogy Jannenál és nálam tanulhatnak. Úgy terveztem az órákat, hogy mindenkit egy kicsit felemeljek, így nagyobb lett az önbizalmuk. Tapasztalom az volt, hogy túl nehéz dalok esetében elbizonytalanodtak, és nem lett jó az eredmény, de ez fordítva is igaz volt, hiszen túl könnyű dalnál pedig nem fektet a munkába elég energiát, fontos volt megtalálni az egyensúlyt. Elég széles tartomány volt, a Chuck Berry-tol Larry Carlton-ig.Egy pár hónapig hetente találkoztunk.

Újra a nagy zenészek között

Május 17-én, ennek megkoronázásaként tartottunk egy nagy koncertet az Örebro Stadsparkban, ahol 4000 néző élvezte a műsort. Nagy élmény volt a fiatal zenészeknek hogy Janneval és velem együtt léphettek fel, ilyen nagy létszámú közönség előtt. A koncert csúcsa az volt mikor Janne Schaffer, a The Blue Pearlsel (az én zenekarommal), játszott egy pár számot. Utána mesélte nekem, hogy szeret velem játszani, egyébként ő nem szokott más gitárosokkal együtt fellépni. Köztünk nem volt semmiféle verseny hogy ki a legjobb, kölcsönösen becsültük, tiszteltük egymás munkáját, tudását. Jannenak egy Boogie Mark II erősítője volt, ez ekkor újdonságnak számított. Sok legendás gitáros, mint például Carlos Santana, Larry Carlton, Robben Ford és Al DiMeola ugyanilyen erősítőn játszottak, amit itt Svédországban csak egyetlen boltban lehetett kapni. A Boogie főnöke, Randall Smith úgy egyeztetett azokkal, akik az egész világon árulták az ö erősítőjét, hogy csak szupergitárosoknak szabad értékesíteni. Így akarta magas szinten tartani a Boogie márka nevet. Azért ekkoriban szinte testvérek voltak azok, akiknek volt Boogie erősítője. Amikor én megvehettem egy ilyet, melegítette a szívem hogy én is az exkluzív csapatba tartozom.

Május 25-én jött Örebroba az egyik kedvenc gitárosom, Jan Akkerman, aki a Focus együttesben játszott régebben. Hocus Pocus és Sylvia nagy világslágerük voltak. Akkor egy supergroupal turnézott, a Special Projecttel, a dobos Jon Hiseman (ex Colosseum) volt, basszus, Pablo Nahar, billentyü, Björn Jason Lindh és Kenneth Knudsen. Bemehettem a hangpróbára és elbeszélgettem Akkermannal. Kérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve autogramot írni a fehér Les Paul-gitáromra, amire azt felelte, hogy persze, hol a gitárom? Lent volt a kocsimban. Szólt, hogy menjek érte, és akkor tudunk jammelni is egy kicsit a koncert előtt.

Teljesen libabőrös lettem, hogy játszhattam Akkermannal és Jon Hisemannal. Lementem a kocsimhoz és felhoztam a gitárt, Akkerman játszott rajta egy kicsit, tetszett neki és utána autogramot írt a hátára. Bekötöttem a gitárt és elkezdtünk jammelni, hát ilyen profi zenészekkel persze hogy jól szólt. Belejöttünk a zenélgetésbe, olyan tökéletes volt az egész. Hasonló érzés volt, mint amikor Fleetwood Mac-kel játszottam, már akkor tudtam, hogy ez egy életre szóló szép emlék marad. Akkermannak annyira tetszett, a gitárjátékom, hogy rögtön követelte, hogy ott üljek pont előtte az első sorban az egész koncert alatt. Másképpen csak az újságíróknak és a fényképésznek fenntartott hely!

A koncert után kérdezte Akkerman hogy mit csinálok, erre azt feleltem, hogy megyek haza, de ő azt mondta, hogy szó sem lehet róla, elmentünk enni és inni. Elvittem az egész zenekart az Ristorante Palermoba, Örebro legjobb pizzásához, ott őrültek hogy ilyen márkás vendégek jöttek hozzájuk. Nem fogadták el a pénzünket, azt ettünk-ittunk amit akartunk egész este. Ez valóban egy fantasztikus emlékezetes este volt!

Ötlet születik

Júliusban Magyarországon nyaraltam, és szokás szerint a Gyuláéknál laktam. Voltam velük néhány Dinamit koncerten és észrevettem, hogy mennyi minden megváltozott egy év alatt. Ekkor két gitárosuk volt Totya meg Lugó (Lugosi László). Sajnos már nem volt meg az a jó hangulat, mint egy évvel előtte. Láttam, hogy Gyula már nem olyan vidám és ezt nagyon tisztán lehetett érezni, amikor együtt elmentünk meghallgatni az Új Skorpiót. Gyuszkó sokkal jobban érezte magát az ő társaságukban, mint a saját bandájával. Nem felejtem el, amikor egyik nap ültem és gitároztam Gyulánál, hallgattam a Larry Carltont és közben az egyik gitárszólót játszottam mellé hangról-hangra, mint a lemezen. Nem is tudtam, hogy Gyuszkó figyelte, de utána mondta, hogy milyen profin játszottam a szólót. Akkor mondtam diliből, hogy miért nem csinálunk egy közös bandát. Azt felelte Gyuszi, hogy nagyon messze lakunk egymástól, és még egy vasfüggöny is közöttünk áll, te bent élsz és én itt kint. Gyuszkó szerint a nyugat volt bent, és a kelet volt kint. Ennek ellenére nem láttam ebben akadályt. Elmeséltem neki, hogy az Edler turné is egy nemzetközi csoport volt és milyen jól ment. Ekkor még nem döntöttünk el semmit, de Gyula elgondolkozott és már a vetőmag a földben volt...

Zenekari tanácsadó

Ekkoriban egyre több megkeresést kaptam Svédországban lemezfelvételekre, mint session-zenész. Ez akkoriban úgy volt, hogy a nevem nem írták ki a borítóra, hogy úgy tűnjön az ő gitárosuk játszotta. Az egyik kedvenc gitárosom Jimmy Page már 19 éves korában is így tett. Ő sok lemezen játszott, mint session-zenész ahol nem írták ki a nevét, szintén azért, hogy ne égjen az együttes saját gitárosa. De, se ő sem én nem voltunk hiúk, az volt a fontos hogy a felvétel jó szóljon!

Tanítottam zenét, háromféle oktatást vállaltam; privát gitár, egész osztályok, és kész zenekaroknál úgymond tanácsadóként voltam jelen. Volt, hogy 2-4 próbát ültem végig és nem mondtam semmit. Sosem felejtem el, volt egy csajzenekar és ők nagyon ellenezték, hogy valaki beleszóljon a zenéjükbe. Ez Katrineholmban volt, kb. 80 kilométerre Örebrotól. Némán figyeltem őket többször és a végén odalépett hozzám az egyik lány és megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem, a basszusnak hogy kellene szólnia? Akkor megtört a jég. Egyszer még kapóra is jött ez a tanácsadói állás, mert eljutottam egy olyan zenekarhoz, amelyik igazán nem volt jó, viszont az énekes lánynak nagyon szép hangja volt. Később őt hívtam meg énekelni a Safari nagylemezre.

Az volt a feladatom, hogy ötleteimmel, meglátásaimmal segítsem őket. A próbák végén csináltunk egy koncertet, hogy mégis mennyit fejlődtek. Ilyen beleszólásom, hogy a gitárost ki kellene cserélni soha nem volt, csak pozitívumokra mentem, semmi negatív. Néhányan profi muzsikusok lettek, néhányan abszolút nem zenélnek már.

Megfogalmazódott ötlet

Gyula hívott a 1982 elején és mesélte, hogy meghalt Barta Tamás. Nagyon szomorú lettem mivel Barta az egyik kedvenc magyar gitárosom volt. Láttam már a hatvanas években, amikor a Hungáriával játszott egy sétahajón, a Dunán. Játszottuk is az egyik dalát (Vöröshangya boly) a The Blue Pearls együttesemmel. Gyuszkó azt is közölte, hogy már nincs kedve többet a Dinamittal játszani. Kérdezte, hogy komolyan gondoltam-e ezt a közös zenekart? Én azt válaszoltam, hogy persze essünk neki! Akkor bement Gyuszkó az Erdős Péterhezaz MHV-hoz, elmesélte a tervünket és Erdős pedig azonnal ráharapott!

A csúcsra érve

Olyan sikeres lett 1981-ben a gitár work shop, hogy egy évre rá újra felkértek, amit Schaffer meg én szívesen elvállaltunk. Meghívtam egy énekes barátomat is, Joseph Barabást. Május 23-án volt a finálé. Szokás szerint, anyu meghívta Schaffert és Barabást ebédre. A barátaim úgy nevezték édes anyukámat hogy Mamma Mia (én anyukám), mert tényleg olyan kedves volt mindenkihez, mintha a saját gyerekei lettek volna. Ez volt az első alkalom, hogy Barabással léptem fel. Örebro Konserthusben volt a koncert és nagyon sikeres volt, minden széken ültek és még rengetegen álltak a folyosókon is.

Mint már mondtam, egész életemben az volt célom, hogy inkább elismert zenész legyek, mint híres. Ezek az események és koncertek Janne Schafferal, a jam session Jan Akkermanal, plusz hogy a Boogie társaságba jutottam, éreztem, hogy jó úton járok. A csúcs az volt, amikor kaptam egy hívást a Japán Aria cég svéd képviselőjétől (Sound Of Sweden) és felajánlott A egy világra szóló szerződést. Tudomásom szerint csak hárman voltunk egész Svédországban akik kapott ilyen szerződést, Janne Schaffer, Jonas Hellborg (aki játszott John McLaughlinal és Bill Cobhamal) valamint én. Nemzetközileg legendás zenészek, mint például Jack Brucenak, Yngwie Malmsteennek, Neil Schonnak, és Buzzy Feitennek voltak ilyen szerződésük az Aria céggel. Az én fényképemet használták a reklámban, nekem ez természetesen óriási szakmai elismerést jelentett.

Mindezekkel a szívemben, jó hangulatban voltam, amikor hívott a Gyuszkó telefonon. Kérdezte tőlem, hogy mikor jövünk, mert már nagyon vár minket. Mondtam neki, hogy Barabás meg én június közepén érkezünk és hogy Schaffer majd később jön utánunk, mert akkor még New Yorkban volt. Előttünk állt egy új, izgalmas kaland, az első magyar-svéd közös rockformáció...

Folytatjuk...

Fiery