Magyar hontól Svédországig, és vissza - Bela Svärdmark – 19.-20. rész

Vannak életutak, amelyeket nem lehet egyszerűen sikerek és dátumok mentén elmesélni, mert a valódi történet sokkal mélyebben, az emberi sorsokban rejlik. Bela Svärdmark története egy olyan zenészé, aki már fiatalon tudta, mit akar, és aki a zene iránti szenvedélyét soha nem engedte elhalványulni. A világ nagy blues-zenészeivel való találkozások, a nemzetközi szakmai elismerések és a felejthetetlen koncertélmények mögött mindig ott volt a megszállott munka, a kíváncsiság és a folyamatos bizonyítás vágya. Az évek során azonban nemcsak a színpad tartogatott számára fontos pillanatokat: barátságok születtek, korszakok zárultak le, új utak nyíltak meg, és az élet a legnehezebb emberi próbatételeket is elé állította. Mert egy életút értékét nem kizárólag az mutatja meg, milyen messzire jutottunk, hanem az is, hogy közben kik maradtak velünk, mit tanultunk, és mit tudtunk megőrizni önmagunkból. A történet lapjain egyre hangsúlyosabbá válik a család, az édesanya szeretete, az emberi tisztesség és a hit szerepe. Talán éppen ez adja ennek az életútnak a legszebb üzenetét: a legnagyobb elismerés sem érhet többet annál, mint amikor az ember a világ előtt is büszkén vállalhatja, honnan indult. És bár az évek, a távolságok és a veszteségek sok mindent megváltoztatnak, a szívből jövő zene és az emberi értékek megmaradnak. (Kellemes olvasást)

2007 január elején kaptam egy e-mailt Christopher Hjort-tól, hogy végre kész a könyve. Februárban jelent meg a Strange Brew. Engem is megemlített több helyen. Ez a könyv tulajdonképpen napló formában íródott Eric Claptonról, Peter Greenről, Mick Taylorról és John Mayallról 1965-1970 között. Javaslom mindenkinek, akit érdekel az angol zenei világ ebből az időszakból. Február 16-án egy nagy újságcikk jelent meg Nerikes Allehandaban hogy újra együtt lépek fel Janne Schaffer-ral Örebroban. Rádióinterjút követően aznap este volt a koncert a Royal Armsban. Teltház, még a csillárról is emberek lógtak. Sajnos rengetegen rekedtek kinn. A sikeres buli után számos meghívás érkezett, hogy játszunk többször ugyanitt tavasszal a The Blue Pearls-el.

Könyv, CD, rádió

Április 5-én, megnéztem Joe Bonamassát, Sala-ban, a Rockland-ben, lenyűgöző volt. Tudni kell róla, hogy Bonamassa kamaszkorában egyáltalán nem csajozott, mint a korabeliek, hanem inkább a szobájában ült a gitárjával és csak gyakorolt. Nem véletlen, hogy ennyire technikás gitáros lett. 18-án a legendás blues gitáros, Magic Slim Lindesbergben lépett fel. Ekkor 70 éves volt, gyönyörűen játszott. Papp Gyula szokta mondani az öreg harcosokról, hogy ők tudják igazán mitől döglik a légy! Másnap jelentkezett Angliából Clive White. Clive-nak saját rádióműsora volt és zenei ügynökként is tevékenykedett. Nagyon tetszett neki a zene amit játszottunk és kért tőlem CD-ket. Küldtem neki tizenöt lemezt, amit ő tovább küldött, Eric Claptonnak, Paul McCartneynak, Hank B. Marvinnak és a The Yardbirds tagjainak. Nagyszerű érzés volt, hogy azok a zenészek, akiket én hallgattam fiatal koromban - most ők hallgatják az én muzsikámat.

Május 19-én főszereplők voltunk egy Blues fesztiválon, Tisarstrand-ben. 22-én pedig már érkeztem Budapestre édesanyámmal megtartani az 55-éves születésnapi bulimat a teljes magyar családdal. Most is csak egy hétig voltunk, de volt időm találkozni zenészbarátokkal. Júniusban megjelent egy hatoldalas interjú velem a világ legidősebb blues újságjában, a Jefferson-ban, a Fleetwood Mac-ről. Abban az évben volt a zenekar megalakulásának negyvenedik évfordulója. Mivel az egész szakmában az a hír terjedt, hogy én mindent tudok Fleetwood Mac-ről, engem kértek fel, hogy meséljek történeteket róluk.

Július 18-án játszott a legendás Chuck Berry és a Status Quo, Brunnsparken-ben, Örebroban. Chuck ekkor már 80 éves volt és természetesen nem tudott ugyanazzal az energiával lobogni, mint 1970-ben, amikor láttam, mégis felejthetetlen élmény volt látni őt. A Status Quo pedig úgy szólt, mint régen, tele a színpad Vox AC30 erősítőkkel. Augusztusban jelentkezett Robb Lawrence és mesélte, hogy ír egy kétkötetes könyvet a Les Paul (1915-2009) életéről és legendás gitárosokról, akik Gibson Les Paul-gitáron játszanak. Kért tőlem egy színes fotót Peter Greenről. A könyv végül 2008 márciusában jelent meg. Október 19-én hívott újra Hans Edler, hogy jöjjek a Golden Sixties zene-gálára Brunnsparken-be, Örebroba. 26-án játszott a The Blue Pearls ismét a Royal Armsban.

November 24-én érkezett Ausztráliából egy blues gitáros, Glenn Terry. Addig még nem hallottam róla, de kellemes meglepetés volt. A koncert után kellemesen elbeszélgettünk. December 6-án kaptam tizenkét bootleg CD-t Jan Veltman-tól, egy kedves holland barátomtól, élő koncertek a BBM-el (Jack Bruce, Ginger Baker, Gary Moore). Ekkor már Eric Clapton lemondta a Cream-et, Garyt hívták meg helyette. 

Koncertek a messzeségben

2008. január 4-én kaptunk egy koncertfelkérést Strömsundben. Alaposan át kellett gondolnom, mert a város 660 kilométer távolság Örebrotól. 1320 kilométert utazni egyetlen koncert miatt? De könyörögtek, végül beleegyeztünk. Úgy álltam hozzá, mint egy misszióhoz, a blues-zenét népszerűsítem. Akkor már három hónapja nem volt fellépésünk, ezért nagy hangsúlyt fektettünk a próbákra és igyekeztünk még tökéletesebbé tenni a repertoárt. Március 1-én tartottuk meg a koncertet. Úgy hirdettek bennünket, hogy Svédország legjobb élő zenekara, tele volt a Hotel Nordica. Nagy sikerünk volt és nagyon jól éreztem magam a színpadon. Kint roppantul hideg volt, és félméteres hó...

Meghívtak a Stockholm Blues Association-tól, ami Stockholmban van. Május 21-én volt a The Blues Pearls koncertje az Underbara Bar-ban. Már az első szám, a Watch Out után a markunkban volt a közönség. Megvolt az összhang és egy szuper este alakult ki. Ezek után azonnal visszahívtak. 27-én volt az énekesünk születésnapja és közölte velem hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy próbáljon/fellépjen a bandával. Több időt akart tölteni a családjával. Engem ez nagy meglepetésként ért, hiszen 19 évig zenéltünk együtt. Tiszteletben tartottam az álláspontját. Megbeszéltük, hogy az a koncert, amit már előzőleg lefixáltunk, azt még lejátsszuk együtt, de nem vállalunk új bulikat. Egész nyáron ezen elmélkedtem, hogy milyen furcsa lesz nélküle folytatni a bandát. Per-Ake és Varga Miki, szerintem, mind a ketten világsztár szinten énekelnek és őket pótolni mással nehéz feladat.

Július 22-én kaptam egy e-mailt a Chas Chandler-től, aki a Union Square Music egyik igazgatója. Ők dolgoznak Peter Green - The Anthology négy CD-s megjelenésen  és hogy tudnám-e segíteni őket egy Peter Green-képpel. Örömmel küldtem nekik, és annyira tetszett Chas-nek és Peter Green-nek a kép hogy egy stikker volt az első oldalon plusz a CD-booklet-ben és rá tették.

Augusztus 16-án volt az utolsó koncertünk a régi énekesünkkel. Megint ott játszottunk a festő művészek hatvanas partiján, ami hagyomány lett 2003 óta. Ez a buli is nagyon jól sikerült, mint mindig ezeken a hippi partikon. Ez volt az utolsó előadásunk Per-Akeval, ennek ellenére, minden remek hangulatban zajlott. November 3-án kaptam meg Peter Green négy CD-s kiadását. December 23-án játszottam a svéd rádióban, élő adásban együtt a Jasmine Kara-val. Ő akkor még csak 20 éves volt, és azóta nagylány lett belőle és több lemeze jelent meg.

2009. januárban megkerestek Norvégiából, hogy lenne-e kedvünk részt venni a Back Beat Festival-on. Ez a fesztivál hatvanas évek stílusában zajlik, természetesen elfogadtam a meghívást, viszont az volt a helyzet hogy énekes nélkül voltam. 15-én meghívtak egy blues jamsessionre, nagyon jó hangulatban játszottam velük. Az effajta örömzenélések eredményesek tudnak lenni. Emlékszem arra az életemet megváltoztató pillanatra, amikor tizenhat éves koromban jammeltem a Fleetwood Mac-kel. Onnantól a zene vezércsillag volt az életemben. Peter Greennel hét alkalommal találkoztam személyesen. A tavasz alatt megfigyeltem rengeteg együttest, de leginkább az énekeseket, hogy kit tudnék meghívni a bandámba. Végre aztán meghallottam egy zenekart, ami nem volt különleges, de jó volt az énekesük. Buli után oda mentem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve énekelni a csapatomban. Örült a meghívásnak és boldogan vállalta. Elkezdtük a próbákat az új énekessel, először egy kicsit furcsa volt számomra, de rövid idő alatt hozzászoktam a hangjához.

Június 6-án játszottunk a Back Beat fesztiválon, Kopervik-ban. Jó kis kirándulás volt az is, 1600 kilométer oda-vissza, de nagyon megérte. Először is hatalmas siker, és a bónusz az volt, hogy jó barátja lettem a Gerry Marsden-nek. Gerry énekelt a Gerry & The Pacemakers-el, régen közös menedzserük volt a The Beatles-el, Brian Epstein. Rengeteg sztorit meséltünk egymásnak hajnal háromig. Gerry mesélt Beatles-ekről, Clapton-ról, Jimi Hendrix-ről stb. én meg azokról beszéltem, hogy kikel találkoztam-játszottam. Hazafelé megálltunk a Norvég hegyek között, és hólabdáztunk! Júniusban!

Július 3-án játszottunk a Riverside Blues fesztiválon, Uddevalla-ban mi voltunk a főszereplők. Remek volt a hangulat, nagy sikerünk volt. Szeptember 19-én játszottunk a Hallsberg, Jazz & Blues klub-ban, ahol előttünk már sok híres zenekar játszott. Azért esett rettenetesen jól, hogy olyan nagy szeretettel fogadták az előadásunkat. Ekkor úgy éreztem, hogy beleillik az új énekes, és az új kísérő gitáros a bandámba.

Október 3-án játszottunk a Ronneby blues klub-ban. Ez a fellépés egy kicsit különleges volt, mert ott volt Yelena, Peter Green volt barátnője. Peter ott lakott nála Svédországban, amikor felbomlott a Splinter Group. Október 10-én meghívást kaptam Göteborga, mert ott énekelt Varga Miki és Papadimitriu Athina a Svédországi Magyarok Országos Szövetségénél. Mikivel előadtuk a régi Safari dalomat, a Szó ami szó-t. Nagyon jó érzés volt újra találkozni Mikivel és együtt zenélni. Hajnalig buliztunk. Másnap felhívtuk Papp Gyuszit, hogy hiányzik egy harmadrész a Safari-ból!

December 15-én volt Per Johan Behrn hatvan éves. Mint tíz éve, így most is én voltam a szórakoztatási menedzser. Sok pompás vendég volt a Behrn Tower-ben, az operaénekesek után, felemeltem jó néhány fokkal a hőmérsékletet, amikor előadtam egy ropogós verziót, Arthur Smith legendás világsikerét, Guitar Boogiet.

Siker és nyugalom

2010. január 5-én játszott a The Blue Pearls zenekar Stockholmban, a klasszikus Fasching-ben ahol számos világhíresség is fellépett már, mint például Larry Carlton. Sok svéd jazz és blues zenésznek nagy álma az, hogy egyszer ezen a színpadon álljanak. Képzeld el, amikor 400 ember ott ül - 350-re van engedély -, ki is tették táblát, hogy megtelt. Amikor az első két zenekar fellépett mindenki ivott, evett és nagy volt a zaj, de amikor mi felléptünk - ha visszagondolok, feláll a szőr a karomon -, hatalmas csend lett. Lehetett érezni, hogy most valami különleges történik és ez 45 percig így volt. Egy felejthetetlen élmény a közönségnek és nekünk is a színpadon, fantasztikus volt minden egyes perc. Az utolsó szám után pedig mindenki felállt, és éljenzett.

30-án újra Uddevalla-ban játszottunk a Riversideban. A szervezők megírták a koncertünk után, hogy olyan közel volt a The Blue Pearls az eredeti Fleetwood Mac-hez amennyire csak lehet. Tényleg nagyon jó volt a hangulat. Egyik B.B. King szám felvételét, az All Over Again - amit ekkor játszottuk - elküldtem a Fleetwood Mac/B.B. King volt hangmérnökének, Dinky Dawson-nak, annyira tetszett neki, hogy tovább küldte a basszusgitárosnak, John McVie-nek aki azt mondta, hogy, jaj de jó, de nem emlékszem melyik városban játszottuk ezt. Azt hitte John, hogy a Peter Green's Fleetwood Mac játszik. Képzeld el, nekem ez milyen érzés volt. Ez a legnagyobb dicséret! The Blue Pearls zenéje olyan, mint amikor egy gyerek születik szerelemből, igazi love music. Jelentkezett nálam Kris Gray, angol zenész és producer - nála lakott Peter Green amikor felvették Brian Knight lemezét, ahol Peter gitározott - és ezt írta nekem; evidens hogy a majesztró Peter Green után, te vagy a legjobb blues gitáros a világon. Szintén egy mennyei dicséret...

Május 5-én ismét Stockholmban játszottunk nagy sikerrel, a Danvikstull-ben. Voltak Pearls heads-ek a közönség köreiben, akik látták mind a három stockholmi bulinkat, így nevezték el magukat a The Blue Pearls rajongók. Én nem voltam teljesen megelégedve az új énekessel és a kísérőgitárossal. Nem rossz zenészek voltak, hanem a zenéhez való hozzáállásuk volt felületes. Mindig nagyon komolyan vettem a zenélést, másképpen nem értem volna el ennyi elismerést az egész világon. Sokan mondták, hogy az én komoly beállásom jobban passzolt volna a klasszikus zenész társaskörben, mint a rock és a blues világban. Augustus 7-én játszottunk a Borlange Rock & Blues fesztiválon, ekkor fellépett Mikael Rickfors is, aki a The Hollies-ban énekelt hetvenes évek elején. Igazán sikeres volt a koncertünk, de sajnos már ekkor is éreztem, hogy az énekes és a gitáros srác nem illenek bele az elképzelésbe.

Könyv születik

Október 15-én játszottak a régi gyermekkori svéd kedvenceim, The Flippers, Borlange-ben. Akkor tartották a 40 éves jubileumi bulijukat, amire meghívtak engem is. Ott találkoztam egy férfival, aki osztálytársuk volt az iskolában. Kezdtünk beszélgetni és öt perc alatt összebarátkoztunk. Beszélt sokat magáról, hogy ö producer és hogy támogatja az Afrikai kultúrát, hogy a pénz maradjon Afrikában. Meséltem neki hogy mennyi mindenen mentem át az életemben, jót és rosszat. Ekkor javasolta, hogy írjak könyvet az életemről, és ő segít majd kiadni. Úgy beszéltük meg, hogy amikor érzem, hogy kész az első könyv - határidő nélkül - akkor jelentkezem nála. Most a tizenötödik évemnél tartok, ekkor kezdenek velem megtörténni a dolgok. Az első oldalt úgy fogom kezdeni, hogy ez a könyv nem azért van, hogy bárkin is bosszút álljak, hanem akik bántottak, azoknak nem írom ki a nevét, csak akik jók voltak.

2011-ben már néhány éve benne voltam egy ősi világméretű vallásos testvériségben és arra kezdtem koncentrálni. Gondoltam, hogy ameddig nem találok ügyes zenészek a bandámba, akik szimpatikusak és profi a zenéhez való hozzáállásuk, addig jót tesz nekem egy kis pihenőidő a színpadról. Amikor elértem a mesterfokot a testvérségben, kezdtem dolgozni, mint tanár és a mai napig tanítok. Az édesanyám tanár volt sok évig és azért természetes volt nekem hogy én is oktassak. Egy jó tanárnak őszintének és nagylelkűnek muszáj lenni, osztani a tudását, hogy jó eredményt tudjanak elérni a tanulók. Nem szabad aggódni, hogy talán lehagy a tanuló, legyen az zene vagy bár milyen tantárgy...

A nosztalgia jegyében

Október 11-én jöttem Budapestre édesanyámmal. Jó érzés volt újra találkozni Papp Gyuszival és Barbival. Meghívtak, hogy jöjjek el a PeCsába jammelni velük. Péntek 15-én volt a bulijuk és oda mentem anyuval, mert imádta a zenét. Beszálltam és játszottunk egy hosszú kitűnő jammet a Black Magic Woman - alapján. Pataki László játszott billentyűn és Tánczos Steve István szaxofon, mind a ketten világi zenészek és öröm volt velük játszani. Ekkor találkoztam a Lugosival is, jót beszélgettünk a régi időkről. Hétfőn találkoztam Varga Mikivel, kapott tőlem P.S. Band koncertfelvételeket CD-n, nagyon hálás volt érte.

Anya csak egy van

2012. május 14-én lettem 60 éves, és egy nagy születésnapi bulit tartottunk a Frimisben, Örebroban. Játszott a The Blue Pearls és voltak vendég zenészek is, akikkel régen játszottam. Hajnal fél kettőig szólt az élő zene és édesanyám ott volt végig. Nagyon büszke volt rám amikor tartották az ünnepi beszédeket, ekkor 86 éves volt, de nagyon élénk. Júniusban hirtelen beteg lett, és kórházba kellet vinni, nyolc hétig feküdt bent és minden nap ott ültem az ágya mellett 10-12 órát. Rengeteg dolgot mesélt az életéről, amiről azelőtt nem is tudtam. Augusztus 15-én halt meg a karjaim között. Megszakadt a szívem és nagy lyuk keletkezett az életemben, mivelhogy ő volt nekem a világítótorony a sötétben. Anyukám az altruizmus, önzetlen szeretet apostola volt, és mint egy szerető szülő, az szerint nevelt engem. Meg kellett tapasztalnom, hogy egy darabokra tört szív is tud tovább ütni...

Amikor visszanézek eddigi életemre belátom, hogy mennyi mindenen mentem keresztül. Kemény munkát fektettem abba, hogy elérjem zenei célomat, hogy elismert legyek a szakma által, még többet is elértem, mint amiről valaha mertem volna álmodni, további plusz hogy a közönség is szeretettel fogadott. Fiatal koromban pecsételtek, mint csodagyerek és ez kísért engem végig az utamon. Muszáj volt remekül játszanom, más nem volt elképzelhető a követelőző közönség szemében. Egy szempontból nagyon jót tett, mert folyamatosan gyakoroltam és állandóan fejlődtem. Mostanában sok minden megváltozott a zenei világban, elsősorban az internet miatt. Én nagyon örülök annak, hogy újra fontosak lettek az élő koncertek, számomra mindig izgalmasabbak voltak mint a stúdió produkciók.

Tisztelet és boldogság

2014. júniusban jöttem újra Budapestre, ez volt az első alkalom édesanyám halála után. Rengeteg emlék bukkant fel a régi időkből; Bambi üdítő, Traubi szóda, Negro cukorka, Pepita divat, stb. Amikor a hatvanas években kezdtünk visszajárni Magyarországra. Ezek az emlékek mind bennem élnek, mint évgyűrűk a lelkemben. Két hétig laktam Gáti Zolinál. Volt időm találkozni a családdal és zenész barátaimmal is, mint Papp Gyula és Varga Miki. Sem a távolság sem a múló évek száma nem tudta csökkenteni a szeretetet és tiszteletet egymással szemben. Megnéztem a Magyar Hírességek Csarnokát (Rock múzeum), ami nagyon tetszett. Szívem mélyéig meghatott, hogy vannak idealisták nagy tudással, akik belefektetnek ennyi energiát ebbe a történetbe - fizetés nélkül - hogy más emberek élvezhessék az eredményt!

Életemben nagyon sok emberrel találkoztam, akik elvárták a tiszteletet kizárólag a pozíciójuk miatt. Találkoztam sok hétköznapi emberrel, akik pedig tényleg megérdemelték, akik őszintén törődnek másokkal és szeretettel felkarolták a rászoruló embertársaikat. Azért érdemlik a tiszteletet, mert tisztességes emberek. Tiszteletet nem lehet követelni, azt muszáj kiérdemelni!

Én hiszek Istenben, a szeretetben, az emberi jóságban és a szívbéli jó zenében. Amikor imádkozom akkor nem kérek valamit, hanem hálát adok. Sok időt és energiát fektetek a testvériségbe. Oktatás mellett szoktam játszani ünnepnapokon is. Megbecsülésüket úgy mutatták ki, hogy lovaggá ütöttek, saját címerpajzzsal. Természetesen részemre az egy nagy tisztelet, de soha nem felejtem el, hogy honnan indultam. Minden interjúban büszkén mesélem, hogy Magyarországon születtem. Mint írtam a Szó, ami szó dalomban; Magyar vagyok én, ha néha nem is úgy tűnik...

Vége.

Készítette: Fiery