Magyar hontól Svédországig, és vissza - Bela Svärdmark – 17.-18. rész

2001. elején megszületett a The Blue Pearls új felállása, először billentyűs nélkül, három gitár, dob és a basszus, mint a Fleetwood Mac, 1968-1970 között. Átdolgoztuk a honlapot új címmel thebluepearls.com. és kiszedtük a hosszú részeket az Watch Out albumból. Ezt követően egyre többen jelentkeztek a világ minden tájáról és erősödtek a nemzetközi kapcsolataink. Beindult a szekér. Számos meghívás érkezett, nem kellett bulikat keresni, azok maguktól jöttek.

Várakozáson felül

Február 7-én azzal a kéréssel fordult hozzám a világ legnagyobb zenei újságja, a Rolling Stone Magazine, hogy linkelni szeretnék a zenekar honlapcímét. Nagy megtiszteltetésnek vettük. A jóváhagyás mellé pedig küldtünk egy The Blue Pearls CD-t is. Rengeteg kérés érkezett az egész világból, újságíróktól, rádióállomásoktól, rendezőktől. Sokat próbáltunk az új csapattal. Az volt a cél, hogy ne csak a dalokat tanulják meg, hanem valóban ráérezzenek a blues életérzésre is. Gyártottunk fotókat, plakátokat.

A tavasz alatt kaptam egy különleges megbízatást. Egyik barátom, aki filmrendezőként dolgozott egy svéd filmmel, (Besvarliga manniskor) használni akarta Marvin Gaye világsikerét, a Sexual Healingget, de ezért hatalmas összeget kért az amerikai kiadó. A barátom tudta, hogy milyen profin megcsináltam a Safari hátteret és kérte, hogy készítsem el ennek a dalnak az első negyven másodpercét. Lekottáztam és feljátszottam minden hangszert hangról- hangra és Stockholmban egy fekete énekes ráénekelte a szöveget. Amikor megjelent a film, mindenki azt hitte, hogy a Marvin Gaye eredeti felvételét hallja.

Június 29-én volt a bemutatkozó koncertünk az új felállással, a Compagnietben, Karlshamn-ban, Ez a blues klub azért nyert díjat, mert nekik volt a legjobb akusztikájuk egész Svédországban. Nagyon készültünk a koncertre és óriási pozitív energiát kaptunk vissza. Július 10-én játszottunk a Falkenberg Jazz & Blues fesztiválon szolid sikerrel. Ekkor a legendás Lazy Lester is fellépett. Néhány dalát újra feljátszották, például a The Kinks-el, Dave Edmunds-al és The Fabulous Thunderbirds. Lester és én egyből megtaláltuk egymással a közös hangot, reggel ötig ültünk gitároztunk a szállodai szobájában. Ő mutatott nekem régi blues figurákat, én meg neki a modern stílust ahogy Eric Clapton és Peter Green játszott. 20-án felléptünk egy másik amerikai gitárossal (Chuck Hall) a Texas zenekarból, a Flashboda Blues fesztiválon.

A siker folytatódik

Augustus 31-én és szeptember 1-én, Koppenhágában játszottunk a Drop Innben. Fantasztikus hangulat volt, a közönség őrjöngött. A koncert után oda jött egy szimpatikus férfi és bemutatkozott, hogy ő Leonard Chess unokája. Leonardnak és testvérének, Philnek egy legendás Chess Stúdiója volt Chicagóban. A lemezcégük, a Chess Records, sok zenészt futtatott be, mint például; Muddy Waterst, Chuck Berryt és Howlin' Wolf-ot. Néhány angol zenekar, mint The Rolling Stones és Fleetwood Mac is játszottak fel számokat a Chess Studiosban a hatvanas években. Az unokának, Jamarnak, nagyon tetszett a The Blue Pearls. Mondta, hogy mély benyomást tettünk rá. Mesélte, hogy Chicagóban rengeteg blues bandát hallott, akik jól játszották el a klasszikus blues dalokat, de a saját számaik harmatosan gyengék. Ősszel több ország rádiójában játszották a lemezünket; holland, spanyol, francia, mexikó, dél-Afrika, stb. Ahogy múltak az évek, több mint 30 országban írtak a Watch Out-albumról és/vagy játszották a rádióállomásokon.

2002. január 28-án, Göteborgban jártam egy nagy film-gála esten. Mivel én készítettem a zenét Besvarliga manniskor-ben, engem is meghívtak. Jó érzés volt együtt lógni sok híres filmszínésszel. Március 1-én ajánlatot kaptunk egy közös turnéra Gary Moore-ral Svédország öt legnagyobb városában. Nagyon örültem, bizakodtam, hogy milyen jókat fogunk jammelni. Mivel közös példaképünk Peter Green volt, kezdtem egyből átrakni Fleetwood Mac-felvételeimet CD-re Gary-nek. Le volt fixálva hogy mennyi pénzt fog kapni Gary erre a turnéra, de mikor kellet volna kezdeni nyomni a plakátokat a svéd rendezőknek, akkor a kapzsi angol menedzsere több mint a dupláját kérte. Ekkor természetesen a svéd rendezők lemondták, mert nem maradt volna semmi haszon nekik. Szerintem a Gary nem is tudta, hogy miért maradt el az a Svédországi turné...

Az ünnepelt

Május 14-én, lettem 50 éves, hatalmas újságcikk, portré, jelent meg rólam a Nerikes Allehandaban. Az nap egy nagy születésnapi bulit tartottunk az egyik legjobb örebroi zenei helységben, El Sombreroban. Játszott a The Blue Pearls és voltak zenész vendégek is. Rengeteg ajándékot kaptam, majdnem szégyelltem ezeket elfogadni, ugyanis én egyáltalán nem vagyok materialista. 17-én jöttem Budapestre anyuval, és itt is felköszöntöttek. Csak egy hétig voltunk, de volt időm találkozni a zenész barátaimmal is. Megnéztem a Tátrai Tibit az Old Man´s Pubban. Tibi mesélte, hogy egy hónappal azelőtt lett ö is 50 éves. Kaptam tőle egy Boom Boom lemezt, és én ajándékoztam neki The Blue Pearls CD-t.

Június 25-én, küldtem egy lemezt a Peter Green menedzserének, Stuart Taylor-nak. Nagyon tetszett neki, rögtön felhívott és mondta, hogy a gitárjátékom nagyon lelkes és egyből Peter Green-re (a Fleetwood Mac idők), emlékeztette öt. Stuart saját maga ügyes gitáros volt, régen a hatvanas években a The Tornadosban játszott, a Telstar volt a világsikerük. Később, írtunk vele szerződést. Ősszel játszottunk két blues fesztiválon, Södertaljeben és Malmöben nagy sikerrel. Október 15-én készült velem egy műsor a svéd rádióban, hogy mennyi minden történt ez évben. November 2-án játszottam, mint vendégzenész a Candy Stompers Bigband-el. A karácsonyt együtt töltöttem Örebroban az édesanyámmal, aki visszaköltözött Svédországba hozzám. Örültem, hogy idősebb korában így könnyebben tudtam segíteni öt, mivel ekkor már 76 éves volt.

A döntés

2003 elején éreztem, hogy a körhinta újra talán egy kicsit túl gyorsan kezdett forogni. Nehéz volt megtalálni azt a harmonikus egyensúlyt, hogy legyenek koncertek, de ne azok formálják az életem! A lelkem mélyén még mindig ugyanazt éreztem mint régen, hogy elismert zenész akarok lenni inkább, mint híres. Egy kicsit tupírozta az idegeimet amikor többször mondták hogy; Bélus, te aki ilyen ügyes zenész vagy, miért nem mész New Yorkba, Londonba vagy legalább Stockholmba? Éreztem, hogy ilyenkor védeni kellet az álláspontomat, hogy én nem akarok nagyvárosba menni. Örebro egy kultúrközpont Svédországban. Amit én fontosnak tartottam, hogy az édesanyám, a (zenész) barátaim, barátnőim mind Örebroban éltek és nem akartam ezt mind elhagyni a karrierem miatt. A tavasz alatt kezdtünk bejátszani a Hell And Gone videoklipet a CD-ről. Sokat dolgoztunk vele, de a végén megjegyeztem, hogy; halló, kit próbálunk becsapni? Tudtam, hogy nem lesz olyan, mint a klipek az MTV-ben és nem is akartam velük versenyezni.

Május 2-án, megint Koppenhágában volt koncertünk, ekkor a Pilegarden klubban. Mivel tavaly sikeres koncertjeink voltak, most a közönségnek magas elvárása volt felénk. Örömömre ekkor is nagy szeretettel fogadott minket a dán közönség. A következő nap Malmöben játszottunk, ennek a két koncertnek a Malmoe Copenhagen Blues Connexion voltak a rendezői. Május 14-én, pont a születésnapomon játszott Eric Bell - a Thin Lizzy első gitárosa - Örebroban, az El Sombreroban egy régi kopott Fender Straton, Gibson pickup-el, játszott, és nagyon jó hangulatban volt. Sajnos nem sokan voltunk, ezen a szerda estén, de ez nem gátolta a bandát. Kérésemre eljátszottak a Shake Your Moneymakert. A buli után jót beszélgettünk és a basszusgitárosomnak, Andreas Erikssonnak, Eric autogrammot írt a farmeringére.

Egy példakép apróbb hibákkal

Május 29-én, egy legendás amerikai blues gitáros, Louisiana Red, szintén az El Sombreroban játszott. Ekkor 71 éves volt, de nagyon élénk. A koncert előtt és utána az öltözőben jót beszélgettünk a kedvenc témáinkról, a zenéről és a nőkről. Tökéletesen tisztában volt - a kora ellenére -, a húrokkal és erősítőkkel/hangszórókkal kapcsolatban. Nagyon megszerettem ezt a örök-fiatal zenészt. Július 25-én néztük az amerikai gitárost, Otis Grand-et a Flashboda Blues fesztiválon. Mesélte, hogy majdnem minden koncert előtt meghallgatja B.B. King élő albumát, a Live At The Regalt. A koncertje alatt nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy nem szabad kész recept alapján játszani. Jó rendben, hogy lehet valakitől megtanulni és inspirációt kapni, de a saját lélek után muszáj játszani. A szívbeli zenét alkotni kell - nem utánozni!

Augusztus 2-án, újra a Södertaljeben játszottunk a Blues PicNic fesztiválon, most mi voltunk a főszereplők. 30-án az El Sombreroban, Örebroban játszottunk újra, már kezdtük úgy érezni, hogy ez a mi zenei otthonunk. Én nagyon szerettem azt a klubbot, játszani és nézni a nemzetközi bandákat is. Szeptember 27-én néztem egy blues bandát Texasból, Tony Vega Band. Soha nem hallottam róluk, de nagyon jók voltak. Ilyenkor evidens hogy valaki híres, vagy ügyes, egyáltalán nincs semmi köze egymáshoz. Mennyi fantasztikus zenész létezik a világban, akik sosem lesznek híresek, de csodálatos zenéket alkotnak...

Új csodák

2004. január 4-én kaptam egy levelet a Fleetwood Mac és B.B. King volt hangmérnökétől, Dinky Dawsontól. Írta, hogy nagyon tetszett neki a The Blue Pearls CD és felajánlotta, hogy szívesen dolgozik velünk stúdióban és élő turnén is. Ez természetesen feldobott engem, mivel Dinky az egyik legelismertebb hangmérnök a szakmában. Január 28-án jelentkezett Christopher Hjort Norvégiából, és közölte, hogy már több éve dolgozik az amerikai Doug Hinmannal, akivel együtt írnak egy könyvet Peter Greenről. Büszkén küldte el nekem az összes koncert-dátumot, amit addig sikerült felkutatniuk és kérdezte, hogy van-e valami plusz információm, amivel kiegészíthetnék még. Szerencsére rendelkeztem még jó néhány további dátummal és más érdekes adattal.

Február 11-én egy hosszú interjút készített velem egy stockholmi rádió-riporter. Beszélgettünk zenekarokról, amelyekben játszottam, mint például a Safari-ról, és meséltem neki a sok pozitív kritikáról, amiket kaptunk a The Blue Pearls CD-vel kapcsolatban. Amerikában a Bluesrockers honlap írta, hogy az új album kitűnő és a zenekarvezető Bela Svardmark világ színvonalú gitáros. Blues On Stage honlap nyilatkozta; The Blue Pearls felmutat egy olyan szellemiséget és tehetséget, amire a Fleetwood Mac együttes maga is büszke lehetne. 20-án sugároztak egy órás műsort rólam, többször is ismételték itt Svédországban, de Spanyolországban is közvetítették az ott lakó svédeknek. Március 12-én játszott Janne Schaffer az El Sombreroban, Örebroban. Együtt vacsoráztunk és beszélgettünk arról, hogy már kellene újra valami közös zenében gondolkodnunk. Ekkor 59 éves volt, de még mindig fiatalos volt a gitárjátéka, remekül játszott. 19-én, a The Blue Pearls játszott szintén az El Sombreroban, ez a helység olyan volt, mint Örebro Marquee Club-ja. A koncertünk jól sikerült és jó érzés volt, hogy a hazai közönségnek újra tetszett az előadásunk a szívbeli blues zenénkkel.

Lemez komoly háttérrel

Április 8-án, csörgött a telefon, Peter Brown hívott Londonból. Peter írta a szövegeket a Cream-nek még a hatvanas években. Olyan világsikerek születtek a tollából, mint a Sunshine Of Your Love és White Room stb. Gratulált a sok dicséretre, amit kaptunk a lemezünk után. Mesélte, hogy halotta Stuart Taylor-tól hogy akarunk csinálni egy Tribute To Fleetwood Mac albumot. Felajánlotta, hogy ö szívesen lenne a producere ennek a jövendőbeli lemeznek. 16-án újra itt volt az amerikai blues gitáros, Louisiana Red, aki most is az El Sombreroban lépett fel. Ekkor hozta magával a legendás blues szájharmonikás Carey Bellt is. Május 24-én nyerte B.B. King és Ligeti György a Polar Music Prize díját, olyan mint a Nobel díj, csak zenében. Az elismeréssel együtt járt egymillió svéd korona, amit a svéd király kezéből kaptak meg.

A nyár alatt végre elkezdtük feljátszani a Fleetwood Mac dalokat, amiket később elküldtünk Peter Brownnak, Londonba. Többféle érzés kavarodott bennem, mivel valamikor már eldöntöttem, hogy nem engedem meg soha, hogy egy menedzser vagy producer beleszóljon a munkámba. Végül is úgy gondoltam, hogy adok a dolognak egy lehetőséget. Július 26-án játszottunk egy bulin festőművészeknek, akik Svédországból, Norvégiából és Németországból érkeztek. A parti a hatvanas évek stílusában zajlott, és ehhez pont passzolt a mi zenénk. A produkció annyira sikeres lett, hogy ezek után többször, évente megismételték az összejövetelt. Augusztus, 19-én felléptünk egy nagy fesztiválon, Örebrofesten. Ilyenkor több ezren jönnek inni, enni és jó zenét hallgatni. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, és a koncert után, mint hajdanán, autogramokat osztogattunk. Szeptemberben kész volt az első négy dal a Tribute To Fleetwood Mac CD-re és szétküldtük különböző szakmai vezetőknek, mint Peter Brown-nak, Dinky Dawson-nak és Peter Green menedzserének, Stuart Taylor-nak. Dinky ezt válaszolta; The Blue Pearls jobban érzi ezt a zenét, mint bármelyik együttes. A lemez visszatükrözi a régi Fleetwood Mac hangulatot, ami páratlan a maga nemében.

Egy élő koncert a rádióban

Október, 6-án, a svéd rádióban adtunk koncertet. Ez komoly munka volt, mivel élesben ment az adás. A közönség a stúdióban nem a szokásos volt, hanem sokkal idősebbek, még édesanyám is ott volt. Annak ellenére, hogy nem a mi korosztályunk volt a stúdióban, nagyon jól ment minden. A nyolc elhangzott dalból én írtam négyet, egy Steely Dan, és három Peter Green szerzemény volt. Küldtünk másolatot erről a koncertről Stuart Taylor-nak, aki azt mondta, hogy beszél Peter Green-nel, hogy ő is közreműködjön a következő lemezen. Tárgyaltuk vele ősszel, hogy melyik dalok szerepeljenek a lemezen. 2005 januárjában felhívott Stuart és mondta, hogy súlyos beteg lett. Mesélte, hogy megy Amerikába, mert ott jobb a kezelés, (sclerosis multiplex). Februárban, ismételték az októberi rádió koncertünket. Április 18-án kaptam egy telefonhívást és közölték velem, hogy Stuart Taylor meghalt. A hír nagyon lehangolt, mert nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, kölcsönös tisztelettel. A csapat leállt a Tribute To Fleetwood Mac lemezzel...

Újra itt a Safari

Május elején megkért Per Johan Behrn hogy tudnánk-e játszani a Behrn Hotel-ben, a svéd Safari együttessel. Már régóta nem játszottuk azt a repertoárt, úgyhogy nekiálltunk próbálni. Jó érzés volt újra elővenni azokat a számokat, és sok régi emlék került elő bennem Papp Gyuláról és Varga Mikiről. Május 30-án volt a koncert és olyan siker lett, hogy felkértek június 2-án ismételjük meg az előadást. Augusztus 3-án kaptam egy e-mailt a Japán TDK német Marketing igazgatójától, Sören Propper-től. Mesélte, hogy a TDK dolgozott együtt olyan világsztárokkal, mint a The Rolling Stones, Paul McCartney és Tina Turner, és hogy ekkor volt nekik egy figyelemre méltó projektjük, TDK MIX, egy CD a legjobb korszerű zenekarokkal. Sören azt akarta, hogy a The Blue Pearls is szerepeljen ezen az albumon. Nagyon örültünk a lehetőségnek, tárgyaltuk, hogy melyik dal szerepeljen a lemezen, míg végül abban egyeztünk meg hogy a People. Szeptember 16-án ismét behívtak a svéd rádióba a TDK MIX-lemez kapcsán.

Ők is csak ilyenek - olyanok...

Október 5-én, Stockholmban megnéztem Steve Vai-t. A koncert szuper volt! Fantasztikus tudása van Steve-nek, talán ő a legtechnikásabb az egész világon, mint egy modern Paganini. Ez a koncert azért is volt különleges, mert volt benne egy középrész ahol akusztikus gitáron játszottak egy fél órát. Steve mesélte, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen. A koncert egyik nagy hatása rám az volt, hogy innentől újult erővel, még szorgalmasabban gyakoroltam. A legendás svéd szaxofonos Arne Domnérus mesélte, hogy amikor fiatal volt, azért gyakorolt hogy jobb legyen, most idős korában azért gyakorol, hogy ne legyen rosszabb. Én még fiatalnak éreztem magam...

Október 20-án Bob Dylan lépett fel Karlstadban. Amilyen jó volt a Steve Vai, annyira csalódás volt a Bob Dylan előadása. Furcsa hangulatban volt és nem beszélt egy szót sem a dalok után az egész koncert alatt. Nem nyúlt a gitárhoz, inkább csak zongorán játszott végig. Egyetlen dal, amiben volt egy kis lélek, az a ráadás volt, az All Along The Watchtower. November 5-én írtam alá a szerződést a TDK-val a TDK MIX kiadásukról.

Könyv a nagy blues zenészekről

2006. elején, kaptam egy felkérést Eli Marcus-tól aki írt egy könyvet: Touched By The Blues. A könyv olyan blues zenészekről szólt, akik szerinte nem kapták meg azt a megbecsülést és figyelmet, amit megérdemeltek volna. Eli bele akarta venni a sztorit, amikor játszottam a Fleetwood Mac-kel. Persze hogy benne voltam a buliban. Február 9-én, voltam egy gálaesten, Golden Sixties, Örebroban. Játszottak a The Animals, The Tremeloes és Herman's Hermits. Gondoltam, hogy én nem vagyok a nosztalgia híve. Néhány zenekarban csak egy vagy két tag volt meg az eredeti felállásból és következésképpen nem is úgy szóltak mint régen. Március 24-én, megint egy Golden Sixties est volt Brunnsparkenben, Örebroban. Hans Edler, akivel turnéztam - 1980-ban volt a rendező, és ö meghívott ezekre az estékre -. Ekkor a The Marmelades, The Swingin' Blues Jeans és The Fortunes játszott.

A TDK album

Május 5-én, jelent meg a TDK MIX CD. Tíz dal volt a CD-n, zenekarokkal; USA-ból, Ausztráliából, Angliából, Svédországból stb. Küldték újságoknak, rádióállomásoknak és kirakták az interneten is. 18-án kaptam kezembe a Touched By The Blues könyvet, amerikai Sunhouse Press kiadásában, egy teljes fejezet szólt rólam. Június 13-án rádióban voltam interjún, beszélgettünk a TDK MIX lemezről és az új könyvről. Július 12-én nagy családi összejövetel volt Örebroban, a svéd és a magyar családdal, édesanyámnak volt a 80-dik születésnapja.

Augusztus 5-én, megint játszottunk a festőművészek hippie buliján. Én szerettem ezeket az összejöveteleket, mert tényleg olyan hangulat volt, mint a hatvanas években - make love, not war. Nem volt koncert hangulat, hanem inkább egy happening mint régen, annó. Szeptember 14-én kaptam meg a TDK MIX reklámcsomagolást, amit küldtek a szakmának, nagyon profi volt. Október 29-én volt a példaképem, Peter Green hatvan éves, egész világon többféle módon lett felköszöntve. November 4-én játszottunk, szintén egy hatvanas ízű estén, jó hangulat volt. December 10-én édesanyámmal ünnepeltük, hogy az nap volt 50 éve hogy jöttünk Svédországba...

Folytatjuk...

Fiery