Magyar hontól Svédországig, és vissza - Bela Svärdmark – 13.-14. rész

1986. január 7-én, a svéd rádió közvetítette a Safari zenekar koncertjét a Helsinki ´85-fesztiválról. Sok kedvező visszajelzést kaptunk a műsor után. Úgy tűnt, hogy jó kezdete lesz ez az újévnek, de sajnos hamar kiderül, hogy mégsem. A Hungaroton nem küldte el a félévi elszámolást, amire kötelesek voltak a szerződés alapján, és erre figyelmeztette őket a Sound Of Sweden, de a Hungaroton - egy állami vállalat - mélységes hallgatásba burkolózott. Így egy magyar ügyvéden keresztül, kellett tárgyalni a tovább. Az ügyvéd közölte a Hungarotonnal hogy a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett Állandó Választott Bíróság viszi az ügyet - ami tényleg ciki lett volna Hungarotonnak - ha nem fizetnek. Ezt nem akarták, de a pénzt így is csak októberben fizették ki. Papp Gyula, Varga Miki és én lemaradtunk. Úgy értve, hogy nekünk nem fizették ki a szerződésben lekötött három forintot lemezenként!

Egy legendás vég

Anyu és Gösta eladták az Örebroi házunkat, a legendás Rock Szállodát, ahol a Skorpió együttes kiváló muzsikusai és számos más nagynevű zenész megfordult. Spanyolországban vettek egy szép új házat. Az életemben ez nagy változást jelentett, mivel anyukámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Innentől telefonon tartottuk tovább a kapcsolatot. Soha nem felejtem el az első reggelt az új lakásban, március 1-én. Az újság első oldalán, nagy betűkkel írták, hogy megölték a Svéd miniszterelnököt, Olof Palmét. Nagy trauma érte akkor az egész országot.

A Safari anyagilag nem volt nyerő, több szempontból viszont igen. Nagyon sokat jelentett, hogy egy ilyen albumot tehettünk az asztalra. A szakmától rengeteg elismerést kaptunk. A mai napig a gyűjtők a Safari albumot, amit drágán, de nagyon ritkán keresek az interneten lehet még találni. Például a Musicstack.com-nál az albumunk ára 20 000 Forint (2014-ben). Megnőtt a hitelünk, mint zenészek/zeneszerzők, harmóniában és dallamvilágában gazdag anyag, és a profi hangszerelések miatt.

Nekem volt karrierem a Safari előtt és után is, de a svéd-magyar rockformáció igazán különleges volt. Örülök és büszke vagyok arra, hogy a legjobb barátommal, Európa egyik legjobb billentyűsével, Papp Gyulával létre tudtunk hozni egy ilyen szuper bandát, egy olyan fantasztikus énekessel, mint Varga Miki. A Sound Of Sweden elküldte a Safari nagylemezt a világ legnagyobb szakmai újság Billboard Magazine európai leányvállalatának, a Music & Media-nak. Remek kritikát kaptunk; " a Safari együttes mindenre kiterjedő tehetséget mutat fel. A zenészek első osztályúak, az album nagyon kellemes és igényes."

Rock-körhinta

Peter Green-nek négy albuma jelent meg a '80-as elején; Little Dreamer (1980), Whatcha Gonna Do (1981), White Sky (1982) és Kolors (1983). Szerepelt mind vendégzenész Brian Knight-nál, a Dark Horse című albumján. Egy ideig szeretett stúdióban dolgozni, de élvezte az élő koncerteket is. Azonban pár éven belül érezte - mint a Fleetwood Mac időben - hogy sokan akarták körülötte használni a nevét/hírét. 1985-ben játszott egy nagy fesztiválon Tel Aviv-ban, ahol többek között Al Di Meola és Billy Cobham is közreműködik. Nagy veszekedés lett a rendezők és a menedzserek között anyagiak miatt. Akkor Peter Green érezte, hogy elege lett mindenből! Ennek sajnos az lett a vége, hogy Peter megint megunta majomügyeket és tíz éves szünidőt tartott a show-businesstől...

Meséltem már, hogy hiszek a Carl G. Jung-féle globális szinkronizmusban, hogy minden, ami történik, összefügg. A három intenzív év után a rock-körhintában mind a hárman bejutottunk egy kiegyensúlyozott színházi közegbe. Miki énekelte az egyik főszerepet az István a Király rockoperában, Gyula a Thália Színházba került, én pedig kaptam egy felkérést az Örebro Länsteater-től (Örebro Színház) mint zenész és zenehangszerelő. Sokan nem tudom, hogy a régi tündérmese, a Hófehérke , egy ezoterikus allegória. A tiszta szellemről szól, ami lejön a földre új tapasztalatokat gyűjteni. Azért fekszik a törpék ágyában és minden tányér ételbe belekóstol. Én is így vagyok, szeretem a kihívást, szeretek mindig valami újat kipróbálni, így tudok fejlődni, mint ember!

Új szelek fújnak

Szerencsém volt, hogy mindez idő alatt zenét oktattam, másképpen én is csődbe jutottam volna. Mivel ekkor két munkám volt - a színház és az oktatás - nagyon jól kerestem, vissza tudtam fizetni a régi bankkölcsönt és tudtam félretenni pénzt a bankba is. A nyár alatt tartottam gitár workshopot Janne Schafferrel. Volt, hogy teljes hétvégét töltöttünk együtt zenei táborban a gitárosokkal. Meséltünk nekik a szakmai tapasztalatainkról. Janne-nel koncerteket tartottunk, hogy ezzel is vonzóbbá tegyük a fiatalokat az oktatást. Egy ilyen estére sikerült meghívni Joe Satrianit november 4-én, Eskilstuna-ba. Akkor még nem volt olyan híres (1987-ben jelent meg a Surfin with the Alien , amivel befutott). A koncert nagyon jó szólt, Jonas Hellborg - basszus, Danny Gottlieb - dob és Annyca Hagberg ének. Az előadás után mentünk a Sound Of Sweden főnökéhez, Jan Johanssonhoz bulizni.

1987-ben meghívott az örebrói színház a második évadra is. A Show Must Go On . Ebben is, én előadásom a zenei hangszerelést és gitároztam, nagyon sikeres volt a műsor. Először indultunk turnéra Svédországban a produkcióval és utána vissza Örebroba. Szerettem ezzel a társasággal dolgozni, mert mindenki nagyon profi volt. Itt nem létezett olyan, hogy valaki részegen jött vagy késett. Karácsonyra lementem Spanyolországba anyuékhoz, ez később tradícióvá vált nálunk, hogy a karácsonyt és szilvesztert Spanyolországban töltöm velük.

1988, április 6. egy nagyon dramatikus nap volt az egyik kedvenc gitárosom számára, ugyanis Larry Carltont a hollywoodi házában egy fiatal gengszter lelőtte. A golyó a főütőeret találta el majdnem meghalt. Az egyik hajszálér elszakadt és a bal karja lebénult. Ez az egész rémes, egy zenésznek meg pláne! Hat hónap később visszaköltözött az élet a karjába és újra elkezdett gyakorolni. Szerencsére később jó gitáros lett, mint a dráma előtt és megszületett 1989-ben a Solid Ground című albuma. Larry saját elmondása szerint jobban játszik a sérülés után, mert a nagy zenészek szívből játszanak, ő az egyik legnagyobb gitáros a világon, több mint 3000 felvételen szerepel és vett több mint 100 aranyalbumon!

Egyedül

Május elején hívott Gáti Zoli barátom, - ekkor Kopenhágában lakott dán feleségével -, hogy a születésnapomat (május 14) töltsem nála. Új zenekara volt és azt szerette volna, hogy az egyik felvételen én játsszam a gitárszólót. Természetesen elmentem hozzá, jó hangulat volt az oskilde stúdióban. Este felköszöntöttek egy házibulin a Zolinál.

A következő héten mentem Londonba, ahol egy hétig maradtam. Kikapcsolódni mentem, de vittem magammal egy pár Safari albumot. Bekopogtam néhány lemezcéghez az anyaggal, vittem nekik a lemezt, még a svéd Nagykövethez is bejutottam. Az EMI cégnél, Nick Phillips-nek nagyon megtett az egyik dalom, Is This The End Of Our Love . Kérdezte, hogy eltudnám-e képzelni, hogy egy énekes az EMI cégnél játssza fel azt a dalt. Nem voltam erre a változatra felkészülve és mondtam neki, hogy sajnos nem. Az én dalim őszinte dalok, az életemről szólnak, mint egy napló. Azért furcsa érzés lett volna, ha valaki más adja elő az számomat és nem a saját zenekarom. Így utólag azt gondolom, hogy talán meg kellett volna engedni, nem tudom. De azt tudom, hogy 100% őszinte voltam, magamhoz és az EMI céghez is!

Amikor hazajöttem Londonból, meghívtak vendégzenésznek egy koncertre. Az énekessel nagyon jó barátok lettünk. Mivel Mikivel dolgoztam három évig, nem volt könnyű találni egy új énekest, aki megfelelt volna. Miki a fantasztikus hangjával elkényeztetett. A svéd énekesnek, Per-Ake Masseback-nak is nagyon jó hangja volt, és így indult a mi együttműködésünk, ami majdnem 20 évig tartott!

Új barátok, új gondolák

1989. Volt egy négysávos magnóm, Tascam 244, egy hasonló gépen játszotta fel Bruce Springsteen az egész Nebraska című albumát. Erre kezdtük felvenni mi is a dalokat. Én játszottam az összes hangszeren ő pedig énekelt. Most nem a lélektelen MIDIről beszélek, hanem én játszottam mindent élőben; dob, basszus, gitár és billentyűk. Április 27-én, Örebroban játszott a legendás jazzgitáros Barney Kessel. A koncert után elmentünk a rendezőhöz, Hasse Gustafsonhoz, partizni. Barney meg én gitároztunk hajnalig, nagyon jó hangulat alakult ki. Olyan érzésem volt, mint amikor Eric Claptonnal, Peter Greennel, B.B. Kinggel, Jan Akkermannal találkoztam. Amikor két embernek egy a közös passziója, mint nekünk a zene, olyankor nagyon jó tud lenni a rezgés. Mutattam Barneynek néhány felvételt és nagyon tetszett neki, mondta, hogy ezt több embernek kellene megmutatni. Akkor még nem is gondoltam arra, hogy lehetne fellépni bejátszott zenei háttérrel, pedig már a világsztárok, mint Eric Clapton, Rolling Stones és U2 használtak előre bejátszott részeket a színpadon. Vettem egy nyolcsávos magnót és kezdtem komoly háttér muzsikát csinálni. Például a Layla-t, először lekottáztam az egész számot és utána feljátszottam az összes gitárt pont, ahogy Eric Clapton és Duanne Allman játszotta az eredeti stúdió felvételen.

Május 4-én, egy magyar kamara-kvartett játszott az Örebro Slottban (örebroi kastély). Szombaton, 6-án volt még egy előadásuk Stora Hastnasbe, magyar női kórussal. Mivel a rendezők tudták, hogy én magyar származású vagyok, meghívtak bennünket is. Safari név alatt léptünk fel, ez logikus volt mivel én találtam ki a nevet annak idején és az én nevemen van levédve, 2024-ig. Nagyon kellemes este volt, néhányan a kórusból felismertek a magyar tévéfelvételekről. Ajándékoztam nekik Safari albumot. Július 10-én repültem Koppenhágába Gáti Zolihoz. Hívott, mert nagy jazzfestivál volt. Nagyon tetszett az amerikai gitáros Doug Raney, aki ekkor reklámozta a The Doug Raney Quintet albumát. Az év alatt sok fellépésem volt a svéd Safarival, jazz és bluesklubbokban is. Sokan, főleg a zenészek, azt hitték, hogy az eredeti zenei hátteret vettem meg a lemezcégektől. Nagy benyomást tett rájuk, amikor elmeséltem, hogy saját magam játszottam fel az összes hangszert!

Október 12-én, meghalt egy kedves barátom Jan Axelsson. Öngyilkos lett egy lány miatt. Nagy csapás volt az életemben, mivel ő olyan volt nekem, mint ha a kisöcsém lett volna. Janne fellépett a Safari magyarországi turnéján is, és a "svéd Safarival" is Helsinkiben. Csak 22 éves volt mikor meghalt, fantasztikus zenei talentum volt. Per-Ake meg én játszottuk az Are You Leaving-get a temetésén, ami egyik dalom a Safari nagylemezről, ez életem egyik legnehezebb feladata volt. Nekünk zenészeknek, íróknak, színészeknek, képességünk van arra, hogy óriási energiákat építsünk fel, de ha nincs fórum, ahol értékelik ezt a masszív energiát akkor befelé fordulhatunk! Ebből sajnos sokszor drogfogyasztatás, depresszió vagy legrosszabb esetében, öngyilkosság lehet a vége. 

Önmagadért játssz!

Élveztem az új talált szabadságot, hogy nem voltam lekötve bandákhoz, azokkal játszottam, akikkel jó éreztem magam. Rengeteg könyvet olvastam, például a Vincent van Gogh életrajzát. Ebben szerepelt, hogy a van Gogh akkor ért a csúcsra, amikor elengedte azt a követelményt, hogy másoknak tetszenek a festményei. Ezen sokszor elgondolkoztam és ráébresztett, hogy talán bennem is meg volt mindez. Addig azt hittem, hogy örömzenét játszom, de kitisztult a kép, hogy mégis tetszeni akartam a közönségnek. Úgy döntöttem, hogy nem engedek többet menedzsert vagy producert beleszólni a zenémbe!

1990. január 20-án felkértek a svéd tévétől, hogy egy műsorba írjak zenét. Mivel szeretem a kihívást, elfogadtam, az is egy új tapasztalat. Február 16-án mentem Stockholmba Eric Clapton koncertre. Világturnén volt reklámozni a Journeyman című albumát, ebből Pretending és Run So Far nagy sikert értek el, mint kislemezek. A koncert, szokás szerint, nagyon jó szólt és a bőgős Nathan East mély benyomást tett rám. Később még abban az évben az USA-ba jártak turnén - augusztus 26-án játszottak Alpine Valley Music Theatre-ben -. Az este lezuhant az egyik helikopter, amikor repültek vissza Chicagoba. A világ egyik legjobb gitárosa, Stevie Ray Vaughan sajnos pont azon a gépen volt és meghalt. Stevie még a gyászos nap reggelén mesélte a többieknek hogy rémálma volt az éjszaka, azt álmodta hogy meghalt és hogy rengeteg ember gyászolta...

Sokat játszottunk a svéd Safarival és csak olyan zenét, amit én valóban szerettem, már elegem volt a hízelkedésből. A TV akart csinálni velem egy portét. Újdonság volt nekik, hogy a saját menedzserem és producerem is én vagyok, és hogy magam játszottam minden hangszeren a felvételeken, nem sokan mertek/tudtak ekkor még ilyet vállalni.

1991. március 7-én Örebroban ismét játszott Barney Kessel, örültünk, hogy újra találkozhattunk. Barney teljesen más zenét játszott mint én, de tiszteltem csodálatos tudását. Áprilisban, Bachman-Turner Overdrive játszott Örebroban, 1974-ben volt egy világslágerük You Ain't Seen Nothing Yet. A koncert előtt nem volt nagy elvárásom az "öregektől", mégis meglepődtem, hogy a buli milyen jó lett. Beláttam, hogy ha valaki hű marad az ideálja mellet, akkor a kor abszolút nem számit! A tavasz és a nyár alatt, tévések több alkalommal filmeztek, koncerten és a privátban is.

Pesti csibészek

Közben a Papp Gyuszi hívott többször telefonon hogy mikor megyek már Pestre. Nem szándékosan nem mentem Magyarországra, az életem egy pár évig más utakra vitt. Július 16-án indultunk Magyarországra. Nagyon jó érzés volt újra találkozni Gyuszkóval és Mikivel. Telefonon és levélben végig tartottuk a kapcsolatot. Sokat találkoztunk az ott töltött hetek alatt. Gyulának volt egy gitárosa, Patai Tamás, akivel nagyon jó barátok lettünk.

Ősszel kezdtük el összevágni tévében a Béla filmet. Nem is tudtam, hogy mennyi munka van egy ilyen vágásnál, megint egy új tapasztalat. Amikor kész lett az anyag, akkor egy portré készült még rólam, valamint egy videoklip a That Was Then This Is Now-ról. Többször közvetítették a tevében. 

Julius 3-án, megnéztük Göteborgban Ray Charlest. Az énekes kollégámnak, Per-Akenek ő volt a példaképe, de én is nagyon szerettem Rayt már kisgyerek korától. Pláne a What Did I Say- t és a Night Time -ot. Ez a két szám egy elő koncertre lett feljátszva május 28-án, még 1959-ben. Aznap Rickie Lee Jones is ott játszott Göteborgban, akit Gyula is nagyon szeretett. Augustusban megint mentünk Magyarországra anyuval. Ismét találkoztam Gyuszkóval meg Mikivel. A három év intenzív, 1982-1985, összeforrasztott minket egy örök életre. Beszéltünk arról, hogy kellene újra Safarizni, de nem lett belőle semmi. Találkoztam Tátrai Tibivel és Charlieval is, mi köztünk is megmaradt a jó barátság.

Október 14-én volt egy Safari koncert Örebroban a New Town klubban. A svéd rádió ott volt és lejátszotta az egész előadást már 29-én. November 7-én volt egy nagy koncert az Örebro Konserthusben, a régi big-banddel, Candy Stompers. Vendégek a legendás svéd gitáros Rune Gustafsson és szaxofonos Arne Domnérus voltak. Furcsa este lett ebből, én örülök, hogy játszhatok Runevel. Miles Davis mondta, hogy egy zenész nem jobb, mint az utolsó koncertje, én úgy érzem, hogy egy zenész köteles minden koncerten a legjobb művelni. Az történt, hogy én óriási energiával játszottam. Rune mérges lett mivel úgy érezte, hogy lehagytam és utána közölte velem, hogy ez nem egy verseny. Rune felháborodott és, nem jött el a koncert után a jó hangulatos vacsorára az összes zenészekkel. Én magamban gondoltam, oh bocsánat, hogy ilyen jól játszottam...

Folytatjuk...

Tüzes