CIKIPÉDIA 17/33 – 1982.05.16 Hobo Blues Band – Budai Ifjúsági Park 3. rész

1982-ben Magyarország még a szocializmus hétköznapjait élte: a rendszer látszólag szilárd volt, miközben a felszín alatt egyre több kimondatlan feszültség gyűlt. A Hobo Blues Band ebben a közegben nem politikai szónoklatokkal, hanem blues-zal, iróniával, keserű humorral és kendőzetlen történetekkel mesélt arról, amiről mások gyakran hallgattak. Dalaikban megjelent a kisember kiszolgáltatottsága, a családi tragédia, az alkohol, a nyomor, a magány és az elvágyódás, de ugyanúgy ott volt bennük a rendszer abszurditásának kifigurázása is.

Hobo nem mindig mondta ki, mire gondol – sokszor éppen az volt az ereje, amit a sorok mögött lehetett érteni. Egy-egy ártatlannak tűnő mondat, egy történet vagy egy groteszk kép a korszak valóságára vetett görbe tükörré vált. A színpadon pedig mindez összekeveredett a blues szabadságával, amely akkor is teret adott a kimondásnak, amikor a hétköznapokban ennek határai voltak. Az 1982. május 16-i koncert felvételei ma már nemcsak egy legendás zenekar korai korszakát őrzik, hanem egy olyan Magyarország lenyomatát is, amelyben a daloknak egészen más súlya volt, mint ma. És talán éppen ezért érdemes visszaemlékezni, mert a sorok mögött nemcsak a Hobo Blues Band, hanem egy egész korszak hangja is megszólal.

1982.05.16. Budai Ifjúsági Park – Hobo Blues Band

A nézőtéren tombol a boldogság: a szocializmus fiataljai csápolnak, őrjöngenek, együtt lüktetnek a zenével. Néhány percre talán még azt is elhiszik, hogy szabadok. Tágranyílt szemekkel lesik a színpadot, és várják a szellemi mannát a hozzájuk hasonlóan öltözött, mégis valahogy különlegesnek és elérhetetlennek tűnő sztároktól. Mert odafent nem egyszerűen zenélnek: mondanak valamit helyettük is – olyasmit, amit ők legfeljebb gondolni mernek. A csápoló tömeg boldogan veszi magához az igét, miközben talán észre sem veszi, hogy a szabadság, amelyet ezen az estén a zenétől kap, másnap reggelre ismét csak emlék marad. De abban a néhány órában ez senkit nem érdekel: a rendszer marad, a szabadság pedig legalább három órán keresztül az övék.

Hobó: Heij. Köszönjük szépen. Hölgyeim és Uraim, kedves elvtársak. Most a történelmi lecke fiúknak című számunk következik. Az első világháború híres szexuális kémnője. A katonai és férfi titkos fegyverek nyomozója. A híres kémnő, Mata Hari.

Mata Hari

Háborút még nem vesztettem, nekem könyv a Történelem,
Egy táncosnőt mutat a kép, Mata Hari, szeress belém!
Mozi után azt álmodtam, kocka pörög, a bank robban,
Nagy rakás pénzt tesznek elém, Mata Hari, szeress belém!
A szerelem kémje vagyok, amit tudok, nem nagy titok,
Hová sietsz, itt vagyok én! Mata Hari, szeress belém!
Keresik a titkos fegyvert, nem kímélnek pénzt, sem embert,
A szervezet bárkit elér, Mata Hari, szeress belém!
Mögöttem két nagyhatalom, ki többet ad, annak adom!
Ez a fegyver bármit megér! Mata Hari, szeress belém!
Sosem leszek alezredes, megölhetnek, nem érdekes,
Magyar vagyok, kemény legény! Mata Hari, szeress belém!

A zene indulásával párhuzamban egy fiatal, szép táncosnő lép a színpadra szexis öltözékben, és a szám teljes ideje alatt érzékien táncol. A közönség egy emberként követi minden mozdulatát: izzó tekintetek szegeződnek rá, miközben a tömeg együtt énekli Hobóval a híres kémnő történetét. A színpadon néhány percre életre kel egy soha nem létezett, és éppen ezért soha be nem teljesülő románc Mata Hari és a "vágyak hercege" között. A srácok pedig mohón isszák magukba a látványt, a zenét és a fantáziát – mindazt, ami odakint, a hétköznapok szürkeségében talán csak titkos vágyként létezhet. A blues, a szexualitás és a színpadi szabadság néhány percre olyan világot teremt, amelyben minden lehetségesnek tűnik – még Mata Hari szerelme is. A Hobo Blues Band Mata Hari című dala egy játékos, önironikus és pimasz szerelmi vallomás, amelyben a lírai én egy képzeletbeli, romantikus kémjátékba helyezi magát.

Hobó: Köszönjük szépen. Magyarország legjobb Mata Harija, Ágika. Köszönjük szépen. Vó, Tátrai Tibor. Köszönjük szépen. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza...írtak egy dalt nekünk. Ezt játsszuk most el. Batthyány tér blues.

Batthyány tér blues

Aztán a HÉV megállt, tudjuk a régi szabályt,
Búcsúhoz inni kell, hagytam, hogy menjen el.
Ittam, ne féltsetek, a nő már elmehet,
Másszon a HÉV-re fel! Másszon a HÉV-re fel!

Dobjad az üveget el! Dobjad az üveget el!
Dobjad az üveget el! Dobjad az üveget el!

Aztán a HÉV kiment, ők vele, én meg lent,
Nagyon is, nagyon is lent, valami rég kiment.
Az üveg eltörött, kövön hátam mögött.
A nő a HÉV-re fel, a nő a HÉV-re fel,
Viszi a gyereket el, viszi a gyereket el. Viszi a gyereket el, viszi a fiamat el.

Valami rég kiment, ők fent, te valahol lent,
A HÉV-ben lámpa ég, az állomás sötét,
Csend lett és rohadt sötét.
Az asszony kisgyerekét, elvitte valami HÉV.
Elvitte valami HÉV.
Nincs pénzed, hogy igyak még?
Nincs pénzed, hogy igyak még?
Nincs pénzed, hogy igyak még?
Nincs pénzed, hogy igyak még?

Nézz rám, hát fázom fiú. Mondjuk, hogy du-du-du!
Te piszok fényes HÉV, elnyelt a rohadt sötét.
Hideg van, pénzem sincs, egy pici pénzt keríts!
Az üveg eltörött, kövön hátam mögött.

Szétment a hátam mögött. Szétment, minden szétment.
Pénzt adj új üvegre fiú!  Mondjuk, hogy du-du-du-du-du! 
Állj meg a régi eltörött! El, el, el, eltörött.
Állj meg! Állj meg, megőrülök! Megőrülök, oh!

Aztán a HÉV megállt, tudjuk a jogszabályt,
A srácot viszi a nő, üveget szét a kő.
Miként üveg kövön, szétmegyek, esküszöm.
Hideg van, pénzem sincs, egy pici pénzt keríts!

Nézz rám, nézz tükörbe fiú. Mondjuk, hogy du-du-du-du!
Valami HÉV kiment, ők vele, te meg itt lent,
Üveged szanaszét ment. Látom, hogy te se vagy szent.

Szétment a hátam mögött. Szétment, minden szétment.
Pénzt adj új üvegre fiú! Pénzt adj új üvegre fiú!
Mondjuk, hogy du-du-du-du-du! 
Állj meg a régi eltörött! Megőrülök, megőrülök!
Állj meg! Állj meg, megőrülök!

A Batthyány tér blues az egyik legkülönlegesebb darab a Hobo Blues Band életművében, mivel a dalt eredetileg a legendás Cseh Tamás és Bereményi Géza páros írta Földes László Hobó számára. Nekem azonnal az egyik kedvenc dalom lett. A dal egy apa mély drámáját mutatja be, aki tehetetlenül áll a budapesti Batthyány téren, miközben a felesége és a kisfia elhagyja őt. A kivilágított szentendrei HÉV elindulása a végleges elszakadás és a család széthullásának fájdalmas szimbólumává válik. A magára maradt férfi a hirtelen rászakadó magányt és tehetetlen dühöt alkoholba fojtja, miközben sörösüvegeket tör össze a peronon. A fillérek számolgatása és az önpusztítás a főhős teljes lelki és egzisztenciális csődjét tükrözi. A mű így tökéletesen ragadja meg a korszak nyomasztó, fojtogató nagyvárosi atmoszféráját és a személyes tragédiák kilátástalanságát.

Hobó: Köszönjük szépen. Azt talán mé... - köszönjük szépen - azt talán még tudjuk, hogy honnan jöttünk, de hogy hová megyünk, azt már nem. Ami a kettő között van, az a blues. A nyomor szült, az út nevelt, anyám halott rég, apám vedelt. Mind a kettő ott hagyott… A cím csak ennyi maradt…

Tobacco Road

A nyomor szült, az út nevelt, anyám halott rég, apám vedelt,
És mind a kettő otthagyott, a cím a régi, csak Tobacco Road.

Az otthonom kiégett ház, az éhezéstől kivert a láz,
A pokol útján, jártam ott. A cím a régi, csak Tobacco Road.

Tobacco Road, átkozott Tobacco Road,
Tobacco Road, gyűlöllek, Tobacco Road!

A bátyám ült, a tanár vert, a húgom pénzért bárkit ölelt,
Az isten tudja csak, hogy mit adott nekem az átkozott Tobacco Road.

Lelépek innen, munkát kapok, lesz pénzem venni dinamitot,
És végre mindent lerombolok, nem lesz többé már Tobacco Road.

Tobacco Road, átkozott Tobacco Road,
Tobacco Road, gyűlöllek, Tobacco Road!

A nyomor szült, az út nevelt, anyám halott rég, apám vedelt,
És mind a kettő otthagyott, a cím a régi, csak Tobacco Road.

Tobacco Road, átkozott Tobacco Road,
Tobacco Road, gyűlöllek, Tobacco Road!

A dalt az amerikai énekes-dalszerző, John D. Loudermilk írta 1959 végén, és 1960-ban jelentette meg. Loudermilk a saját gyerekkorának helyszínéről, az észak-karolinai Durham városáról írta a számot. A várost átszelő utat azért hívták Dohányútnak (Tobacco Road), mert a rabszolgák és munkások azon görgették le a hatalmas dohányoshordókat a folyóhoz, hogy hajóra rakják őket. A dal egy félig önéletrajzi ihletésű, komor és nyers történet a mélyszegénységről, a nyomorról és a kilátástalanságról. A főhős egy elhagyatott, éhező gyerek, akinek anyja meghalt, apja alkoholista. Bár a hely megnyomorította, a dal végén megjelenik a lázadás: el akar menni, de előtte porig akarja égetni a Tobacco Roadot, hogy tiszta lappal indulhasson. Loudermilk eredetileg egy csendesebb, akusztikus folk/blues dalként adta elő, ami nem lett nagy siker. Az igazi áttörést a brit The Nashville Teens együttes hozta el 1964-ben.

Hobó: Miért hiszek a szívemnek, hiszen mindig bolonddá tesz.

Miért hiszek?

Egyszer majd egy nap, ami oly nehéz lesz,
Keresni fogsz engem, már nem érdemes,
Ó, miért hiszek?
Ó-ó, igen, miért hiszek?
Miért hiszek a szívemnek,
Mindig bolonddá tesz.

Ott állsz lenn a sarkon, és az esőt hallgatod,
Megőrülök érted, ó, légy átkozott!
Ó, miért hiszek?
Miért hiszek a szívemnek,
Mindig bolonddá tesz.

Amíg nem szerettem senkit, semmi se fájt,
Tele vagyok blues-zal, és várom a halált,
Ó, miért hiszek!
Miért hiszek a szívemnek,
Mindig bolonddá tesz.

Egy újabb nagy kedvencem. A dal nem saját szerzemény, hanem egy klasszikus amerikai blues/soul dal, a Ray Charles által híressé tett I Believe to My Soul magyar nyelvű feldolgozása. A HBB alapfilozófiájához tartozott, hogy a legnagyobb külföldi példaképek (Rolling Stones, Doors, Jimi Hendrix, Ray Charles) dalait ne csupán lemásolják, hanem magyar szöveggel, a hazai közönség számára is átélhetővé téve "magyarosítsák.

Hobó: Köszönjük szépen. Köszönjük szépen. Az ünnepi hangulatra való hivatkozással egy másodperc türelmeteket kérem. Egy nagyon mély bejelentést kell tennem. Egy régi vallomással tartozom nektek a... magyarországi rockzene az arról hazudik nektek, hogy hogyan éljetek, mi arról, hogy hogyan álmodjatok. Nem nagy a különbség. Ez a vallomás a következő: az apukám cukrász volt igen. És ő mondta, hogy az életem szép lesz, a világ egy torta. Egy kopasz bácsi ígérte, az ország egy szelet, és majd tortát eszik minden magyar gyerek. A fater pontos volt, nem hagyott ki napot, úgy verte anyámat, mint a tejszínhabot, Az egészet mindig a kulcslyukon át néztem, a konyhába mentem és süteményt kértem...

Torta

Az apám cukrász volt, igen, és ő mondta;
Az élet szép lesz, a világ egy torta.
Egy kopasz bácsi ígérte, az ország egy szelet
És majd tortát eszik minden magyar gyerek.A fater pontos volt, nem hagyott ki napot,
Úgy verte anyámat, mint a tejszínhabot,
Az egészet mindig a kulcslyukon át néztem,
A konyhába mentem és süteményt kértem.Verem, verem, verem
Majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit,
Csak verem a habot.Nemsokára leszek épp 36 éves,
Születésnapomra újra tortát kérek,
Legyenek ám rajta kis csokikatonák,
Marcipán űrhajós, krémvárak, rakéták.Belülről kirágnám, mint a fát a féreg,
Nem látta meg senki, így hát nem is félek.
Mi leszünk csak hatan 36 lánnyal,
36 gyertya 36 lánggal.

A mű politikai síkja a kopasz bácsi (Rákosi Mátyás) alakján keresztül a kor szelleméhez hűen a kommunista diktatúra és a beváltatlan szocialista utópiák éles kritikája. Ezzel párhuzamosan a szöveg a családon belüli erőszak megrázó traumáját ábrázolja az anyát verő cukrász apa képével. A refrénben szereplő habverés a tehetetlen pótcselekvést jelképezi, amellyel a gyermek próbál menekülni a rideg, agresszív valóság elől. A rendszerellenes áthallások és a nyers témaválasztás miatt a dalt is tartalmazó Kopaszkutya albumot a szocialista cenzúra betiltotta.

Folytatjuk: (2026.09.17. csütörtök)

Írta: Fiery