Az amerikai álom

A rendszerváltás előtti Magyarországon Amerika a szabadság, a gazdagság és a korlátlan lehetőségek jelképe volt. A fiatalok, a vasfüggöny mögül nézték a hollywoodi filmeket, és őszintén hitték, hogy odaát minden szebb, nagyobb és szabadabb. Hatalmas házak, csillogó autók, mérhetetlen gazdagság, végtelen országutak – egy világ, amelyről csak álmodozhattunk. És a valóságot éppen az álom nagyította hatalmasra, de erre csak nemrég ébredtünk rá. Nekünk Trabant, Wartburg, Skoda, Dacia vagy jobb esetben Zsiguli jutott, nyaralni pedig aki megtehette, a Balatonra vagy a Velencei-tóhoz ment. SZOT-üdülőbe. Aztán vissza az iskolába, a gyárba, a szürke hétköznapokba. Nem volt boldogtalan az életünk, de a lehetőségeinket mások jelölték ki. A Nyugat, Amerika nem csupán egy távoli ország volt, hanem a remény, hogy létezik egy másféle élet is.

Amerika (LGT 1997)

Amerika, már nem haragszom rád, Amerika, megbocsátok újra,
Amerika, már nem haragszom rád, mért menekülsz az Óceánon túlra?
Nem zavart, hogy nem tudsz semmit rólam, s írtunk rólad lelkesen egy dalt.
Összetépték, megengedték, jól van... Nem tudom, mért van így, hogy mindig innen szép a túlsó part.
Amerika - álomképregény.
Amerika - minden jó a végén.
Amerika, mindig van remény.
Amerika, a tenger túlsó szélén.

A mi Amerikánk a rockzene lett. A hangos gitárok, a "bátran" rébuszokban beszélő zenészek és a koncerteken a dübörgő hangfalak, villanó fények és a divatos óriások néhány órára elfeledtették velünk a szürke hétköznapokat. A tömeg együtt énekelt, a dalokban ott lüktetett a dühünk, a szabadságvágyunk és minden kimondatlan gondolatunk. A "látványos megmondó" zenekarok legendává váltak. Aztán kialudtak a reflektorok, másnap pedig újra becsöngettek az iskolában, vagy megkezdődött a műszak a gyárban. De a reményt hazavittük magunkkal egy kazettán. Volt miről álmodnunk.

Amerika (Koncz Zsuzsa 1981)

Amerika, ígéret földje, Amerika
az élet vize árad benned, a tengeren túl
a tengeren túl, a tengeren túl
Amerika, ígéret földje, Amerika
ölelj magadhoz, légy az új hazám
hol a szerencse mosolyog rám 

Amikor kinyíltak a kapuk

A rendszerváltás után végre beteljesült az álom. Utazhattunk Görögországba, Egyiptomba, és Budapest, Győr és Sopron utcáin megjelentek az első olcsó, lepusztult nyugati használtautók: Fordok, Opelek, Fiat-ok, Renault-k. Nem számított, ha vasra volt már hajtva a kilométerszámláló pedig ide-oda ugrált bennük. Nyugati autó volt! A boltok megteltek drágább - azt hittük minőségibb - termékekkel. A határok viszont valóban átjárhatóbbá váltak, és úgy éreztük, hogy szabadok vagyunk, most már előttünk is nyitva áll a világ. Hittünk a nyugati szélben, mert évtizedeken át elhitettük magunkkal, hogy odaát minden jobb. A szabadság kézzelfoghatóvá vált: utazhattunk, vásárolhattunk, vállalkozhattunk, nyíltabban mondhattuk el a véleményünket. Azt hittük, megérkeztünk.

Csakhogy az álom és a valóság között húzódott egy igen vastag határ, amelyet sehogyan sem akartunk észrevenni. Teltek az évek, a rózsaszín köd lassan felszállt. Kiderült, hogy a piacgazdaság nem jelent automatikusan jólétet, a szabadság nem garantál biztos megélhetést, a biztonságról pedig már csak emlékeinkben maradt meg. Megjelent a külföldi nagy tőke, magyar cégek kerültek idegen tulajdonba, a megtermelt nyereség nagy része külföldre áramlott. Az új rendszerben kiszolgáltatottá, gyarmattá váltunk. A nagy autók a kirakatokban maradtak, a hatalmas házak pedig a filmekben. Mi közben a bankszámlánkat, a rezsit és az élelmiszerek árait figyeltük. Megtanultuk, hogy a szabadság nem azonos a gazdagsággal. A kapitalizmusnak vannak nyertesei és vesztesei, és a rendszerváltás után nem mi kerültünk a nyertesek oldalára.

Amerika (Kretens 1988)

Ez még itt nem amerika hiába vársz , hiába vársz
A titkot mielött kiondanád
Valaki kézen fog és a falhoz vezet
S kezed lassan a tarkódra teszed
vigyázz.
A barikád ujra áll, talán most egyszer vértelenül
Semmik vagyunk, semmik leszünk, ez még sikerül
Az utcák hangosak, de vajon mi vár a sarkon túl?
Talán már ássuk a saját sirunkat hangtalanul 

A szabadság árnyoldalai

Ma már más szemmel nézzük Amerikát és Nyugat-Európát. A korábbi rajongás helyét kételyek és félelmek vették át. Drogfüggők, hajléktalanok, erőszak, társadalmi feszültségek, kifosztott üzletek és felgyújtott épületek lettek a "demokrácia" vívmányai. Megjelentek a szabadság nevében elkövetett visszaélések, miközben Európa már a bevándorlás, a közbiztonság és a közös értékek kérdéseivel küzd. Persze a nyugati világ sem kizárólag abból áll, amit a rossz hírekben látunk. Ott is dolgoznak tisztességes emberek, élnek családok, közösségek. De az egykori tökéletes jólét képe mára összetört. Rájöttünk, hogy a gazdagság önmagában nem tesz boldoggá, a korlátlan szabadság ígérete pedig csak növeli a társadalmi problémákat.

Ma már az a legfájdalmasabb a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyermekeinkre. Biztonságban tudhatjuk-e a családunkat? Lesz-e munkájuk, saját otthonuk, kiszámítható jövőjük? Amiért évtizedeken keresztül küzdöttünk, ma egy pillanat alatt elveszíthetjük.

A különböző értékrendek közötti viták sem könnyítik meg a helyzetet. Ami az egyik embernek az önkifejezés szabadsága, az a másiknak a hagyományos értékek feladását jelenti. A megoldás azonban nem az, hogy mindenkit egyetlen sablonba kényszerítünk, hanem az, hogy a személyes szabadság és a közös felelősség között megtaláljuk az egyensúlyt. A problémákról beszélni kell, nem egymás ellen, hanem azért, hogy a következő nemzedéknek is maradjon egy élhető világ.

A film, amelyben még mindig hiszünk

Mit mondunk a gyermekeinknek, ha megkérdezik, miért hittünk annyira Amerikában? Mert ők nem tudják már, hogy volt egy fal, ami elválasztott bennünket az álmunktól. A filmekben látott autók és házak számunkra nem pusztán tárgyakat jelentettek, hanem a szabadság és az önálló élet ígéretét. Ma már tudjuk, hogy a boldogság nem egy másik országban vár ránk. Az autó önmagában nem tesz boldoggá, a ház szeretet nélkül üres, a bankszámla pedig nem pótolja azt az érzést, hogy az embernek helye van a világban. Nem az volt a baj, hogy többre vágytunk, hanem az, hogy elhittük: a boldogságot majd egy másik rendszerben, egy másik országban találjuk meg. És amikor az egykor álomnak vélt valós világ a szemünk előtt omlik darabokra, még mindig ott vannak a filmek.

Amerika (Első Emelet 1983)

Délen az ég valótlan kék, ragyog a nap, mélyzöld a rét.
Cadillacen száguld a szél, arany hídon, angyalok földjén.
Rám szól a reklám: Ma megkaphatod, szinte ajándék ez a dolog!
Üvölt a reklám, és rohanok én, nem számít, mibe van, csak legyen enyém!
Mosolyogj, mindig csak mosolyogj! Keep smiling!
Mindig csak mosolyogj! Ez törvény!
Mindig csak mosolyogj! Mindig lássák a mosolyod!
Mert mindig van egy esély, hogy egyszer a csúcsra érj! Amerika...

A kellemes meleget árasztó lakásban kerek szemekkel bámuljuk a széles amerikai országutakat, a csillogó autókat és a hatalmas házakat, a szuperhősöket. És egy rövid időre ismét elhisszük, hogy ott minden rendben van. A jó elnyeri jutalmát, a családok egymásra találnak, a munka pedig öröm. Mindenki megkapja azt, amire vágyott. Aztán véget ér a film. A stáblista lepereg, a képernyő elsötétül, odakint megcsap a novemberi szél hidege. A postaládában halomban állnak a kifizetlen számlák, a küszöbön hajléktalan fekszik, a gyerekeket papagájjelmezbe öltözött, nyolc általánost végzett szakállas férfiak oktatják a deviancia fontosságáról. 40 éves szudáni, gaboni meg szenegáli iskolásgyerekek gyújtják fel a templomot, abroszba öltözött muszlimok rázzák az öklüket, ha át akarsz menni azon az utcán, aminek alapozására is emlékszel.

Álmaimban Amerika (A.D. Stúdió 1990)

Ilyenek vagyunk, s ennyire futja csak
Javíthatatlanok, de így boldogabb
Hát legyél szép és tartsd a szád
Oh, mert így csodás
Oh,na gyerünk, nyomás
Álmaimban Amerika visszainteget
Álmaimban Amerika nem mondhat nemet

Az amerikai álom csak film. De az a vágy, amely egykor megtöltötte a rockkoncerteket, és reményt adott a vasfüggöny mögött élőknek, ma is bennünk él. Mert továbbra is olyan országra vágyunk, ahol a tisztességes munka megélhetést biztosít, ahol a fiataloknak nem kell elhagyniuk az otthonukat a boldogulásért, és ahol a gyermekeink félelem helyett kíváncsisággal nézhetnek a jövőbe. Talán ideje lenne, hogy ne egy idegen ország álmát akarjuk megvalósítani, hanem végre a sajátunkat fogalmazzuk meg. Mert a boldog befejezés nem jár automatikusan a stáblistával. Azt nekünk kell megírnunk.

Valami Amerika (Bon Bon 2006)

Mikor a többiek fékeznek, akkor is tövig
Nyomod a gázt.
Mióta tudod:
Mindig az a jó fiú, aki nyer.
Hát jól teszed, ha megteszed, amit kell.
Hidd el, hogy csak így lehet ez a hely
A végén VALAMI AMERIKA 

Írta: Fiery