Akinek Mária nyitotta meg az utat - Sáfár Mónika interjú 1. rész

Sáfár Mónika színművész és egyetemi oktató pályája ritka példája annak, amikor a tehetség, a sokoldalúság és a kitartás évtizedeken át kéz a kézben jár. Már főiskolásként országos figyelmet keltett, amikor a Mária evangéliuma címszerepében bizonyította kivételes hangi és színészi adottságait. Azóta a musical, az operett és az opera világában egyaránt maradandót alkotott, miközben a hazai színpadok mellett Európa számos országában és Japánban is rendszeresen fellépett. De mi áll a sikerek mögött, milyen döntések formálták az életútját, és hogyan látja ma a hivatását? Erről beszélgetünk most a kivételes művésszel, Sáfár Mónikával.

Vágjunk a közepébe! 1991-ben végeztél a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai tagozatán. Még főiskolai hallgatóként játszottad el Tolcsvay-Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepét a Madách színházban. milyen volt huszonéves főiskolásként megkapni Mária szerepét?

Ötödszörre vettek fel engem a Színművészeti Főiskola prózai szakára, és ezek után még két évig rostavizsgák vannak. Négy rostavizsga – félév, évvége, fél év, évvége; ez két év –, ezek után, ha az ember bennmarad, már nem eshet ki. Nem menti meg senki a színészdiplomától. Ettől függetlenül nem volt egyszerű az első időszak, mert az osztályfőnököm két éven keresztül ki akart rúgni .

Aztán jött a rendszerváltás. Kilencvenben mi is elkezdtünk lázadozni. A nagy Kaposvári Színháznak a zenitjén már túl volt, de még ragyogott. Kazimir Károly rektor engedélyével elhívtuk onnan Ascher Tamást, Gothár Pétert, és Babarczy Lászlót, hogy tartsanak nekünk kurzusokat. Végre elkezdhettem az önbizalmamat újraépíteni. Ezt azért meséltem el, mert Babarczy az első pillanattól fogva azt mondta, hogy: - na, te jössz hozzám főszerepet játszani. És már a harmadik évben operett főszerepet játszottam Kaposváron.

A szakmánkban futótűzként terjednek a hírek arról, ha valaki főiskolásként főszerepet kap. Annak idején is így volt, csak akkor még nem érzékeltem. Egy alkalommal – '90 májusában megjelent a Madách Színház ügyelője, hogy tervezik bemutatni egy rockopera ősbemutatóját és főszereplőt keresnek. Fogalmam sem volt arról, hogy miről szól a darab, de éppen ekkoriban lábaltam ki a "rút kiskacsa szerepből", és kezdtem elhinni, hogy talán még belőlem is lehet valaki. Kezembe nyomott a Tolcsvay által írt kották közül egy csomót, hogy tanuljam meg négy nap alatt. Ezek azért nem egyszerű dallamok. A hangadottságaim megvoltak, de hát addig én nem tanultam külön énekelni.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek a meghallgatásra. Már ott éreztem rajtuk, hogy "hoppá, gyerekek, megtaláltuk". Nem tudtam énekelni, de biztos olyan kis aranyos voltam, fiatal, ráadásul még transzparens egyéniség is. Szerintem a személyiségemben lehetett valami, ami megfogta őket, mert megkaptam a szerepet.

1993-ban a Madách után a Budapesti Operettszínházhoz szerződtél, hogyan jött ez a merész váltás? Miért szerződtél oda?

A Madách Színházban a Mária evangéliuma vizsgaelőadásom volt, ezt az egy szerepet játszottam. Az volt a szokás, hogyha az ember egy színházban valamilyen sikert felmutat, például főiskolásként főszerepet játszik, akkor általában oda szerződtetik. Engem nem szerződtettek oda, és nem értettem, hogy miért. Később kiderült, hogy Babarczy az egész osztályt lehívta Kaposvárra. Minden akartam lenni, csak vidéki színész nem. Mikor elindultam a pályán két kikötésem volt, hogy nem megyek vidékre, és nem vetkőzöm. Az utóbbi megvalósult. Leszerződtem Kaposvárra. A szerződtetési tárgyaláson azonban kijelentettem, hogy én csak két szerepre szeretnék szerződni. A Mária evangéliuma lehetősége miatt ugyanis ijedtemben elkezdtem énekelni tanulni.

Babarczy szigorú volt, a szakmában agresszív embernek számított, én mégis szerettem, mert ragyogó szakember volt. Mindenki összeütötte a bokáját, amikor meglátta. Én pedig pimaszul elmondtam, hogy szeretném folytatni az énektanulást, és Budapesten van az énektanárnőm, úgyhogy nem maradhatok itt. Babarczy bólintott egyet, és azt felelte, hogy rendben van. A társainak nyolcvanezer forint a kezdő fizetése, magának lesz húszezer. Jó? - Jaj, mondom, nagyon... - Nem erre számított, én meg marhára örültem, mert a többi pénzt megkerestem a Madáchban. Ott maradtam, én voltam a zenés szekció. A My Fair Lady-vel kezdtem, utána következett a Csárdáskirálynő.

Az egész történetet csak azért mesélem el, mert a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő című operettnek - aminek a főszerepét játszottam -, országos sikere lett. Az egész ország megmozdult. A színházi közvetítést leadta a tévé. Nagyon megosztó előadás volt. Volt, aki imádta, volt, aki utálta, de nem volt közömbös iránta senki. Ezek után lejött Szinetár Miklós megnézni az előadást, majd odajött hozzám. Kezet csókolt, és azt mondta, hogy szeretné, ha följönnék az Operettszínházba, mert nekem szánja a Leányvásár főszerepét, és Sasvári Sándor lenne a párom, egy új, áthangszerelt előadásban. Forgott velem a világ. Hát persze. Hát jaj, de jó... visszajövök Pestre!

Ez így rendben is lenne, de akkor még mindig csak tanultam énekelni... Ez nem úgy működik, hogy az ember '91 tavaszán elkezd énekelni, és '93-ban már tud. Ráadásul operetteket. Nekem akkor még nagy volt a kabát. Idővel aztán szépen sikerült addig csiszolni ezt a tudást, amíg nem tanultam meg rendesen.

Szóval buktad a húszezer forintot.

Igen, igen.

De nem bánod. Ezután a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződtél.

Akkor már nagyon komolyan tanultam énekelni, és rettenetesen vonzott az opera műfaja. Mindig megakartam mutatni, hogy színészet is kell az operajátszáshoz, az ének-technikai tudásom is alkalmas volt már hozzá. Nehéz szakma ez, hiszen külső adottságok, az énektudás és a színészi játék egyaránt fontosak egy opareszerep eljátszásánál is. Egyszer láttam egy előadást felvételről, ahol a Toscát játszó főszereplő súlyproblémái miatt a végén nem kiugrott az Angyalvárból, nem lett öngyilkos, hanem kisétált a képből.

Szóval, azt mondtam az énektanárnőmnek, hogy elmennék szerencsét próbálni az opera területén is. Azt válaszolta, hogy ne Budapesten kezdjek, nézzük meg, hogy mi a helyzet vidéken. A legjobb helyre jelentkeztem. Pál Tamás egy legendás zeneigazgató volt. Olyan szakmai tekintély nekünk ő itthon a mai napig, mint Leonard Bernstein. Felhívtam, hogy próbát szeretnék énekelni. Tudta, hogy ki vagyok, mert addigra már szerepeltem párszor a Szegedi Szabadtéri Színpadon. És azt felelte, hogy - jó, jöjjön. A megbeszélt időpontban, március közepén vittem magammal pár operaáriát. Ő maga kísért, majd a végén lecsukta a zongorát, és megkérdezte: - ráér maga áprilisban? - Mondtam, hogy igen. Kérdezte: - és maga el tud énekelni egy főszerepet? - Nem tudom… - Ki tanítja magát énekelni? - Kaposi Margit. - Akkor fölhívnám, adja már meg a telefonszámot. És ott az orrom előtt fölhívta Margit nénit, aki azt mondta, hogy szerinte el tudom énekelni.

Ez Boito Mefistofele című operájának a kettős főszerepe volt. Az volt az egészben az érdekes, hogy a szerep már ki volt osztva. A nekem felajánlott szerepet az ottani tapasztaltabb operaénekes kolléganő kapta meg, és egy frissen végzett zeneakadémista operaénekes. Kovalik Balázs rendezte, és boldogan álltam be harmadiknak.

Balázs látta, hogy tapasztaltabb színész lévén jól veszem az instrukcióit, másképp nyúlok a szerephez. A próbafolyamat során viszont úgy megkavarodott az egész, hogy végül én énekeltem a premiert.

Szereztél két barátnőt magadnak.

Igen, azt hiszem, akkor vágtam el magam. (nevet) Szóval Pál Tamás leszerződtetett, és később még több opera-főszerepet bízott rám. Akkoriban párhuzamosan musicalekben is énekeltem. Kerényi Miklós Gábor - akivel már egy Miss Saigon bemutatón túl voltunk -, a Denevér főszerepét adta nekem. Miután a Magyar Állami Operaház mutatta be, ez is előrelépésnek számított, és nagy megtiszteltetés volt.

Tehetség is kell ahhoz, hogy a szerencsét az ember meg tudja lovagolni.

Igen, kell tehetség. Molnár Gál Péter színikritikus egyszer azt mondta az énektanárnőmnek, hogy: - Jaj, Margitkám, ez a Mónika, ez isteni. Imádom az Operett műfajában.

Folytatjuk: (2026.09.02. szerda)

Készítette: Máthé József "Fiery"