1982. március 13. HIT Rock - Ady Művelődési Ház (Újpest) 2. rész

1982-ben a magyar rockzene még korántsem mondta ki az utolsó szót, de a háttérben már egyre erősebben volt érezhető a változás szele. A nyolcvanas évek elejére az új hullám lett a kultúrpolitika és a zenei sajtó kedvenc irányzata. A szocialista rendszer sajátos kulturális gépezete ekkor is működött: a három T – támogatott, tűrt, tiltott – elve alapján nemcsak azt befolyásolták, mi jelenhet meg a lemezboltokban, hanem azt is, melyik zenekar kaphatott nyilvánosságot, fellépési lehetőséget vagy éppen lemezszerződést. Ebben a játszmában a sajtó és a nagyhatalmú Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, vagyis az MHV véleménye sokat nyomott a latban.

Egy ideig a KFT számított a favoritnak, ám a közönség nem mindenütt fogadta őket kitörő lelkesedéssel. Fesztiválokon kifütyülték, megdobálták, a kisebb klubokban pedig alig harmincan voltak kíváncsiak rájuk. A kezdeti lelkesedés hamar megtorpant, és a KFT egy rövid időre elveszítette a körülötte kialakult kivételezett figyelmet.

Közben feltűnt a Rolls Frakció, amely a hagyományos rockzenei alapokat már újhullámos hangzással és provokatív szövegvilággal ötvözte. A sajtó hamar felkapta a zenekart, és ezzel új király született. A szakmai dicshimnuszok, a sokszor túlzott lelkesedés egészen az 1982 augusztusában rendezett Stadionkerti koncertig, majd annak október 23-i televíziós bemutatásáig tartott. Az "Állva pisilek, ülve kakálok" sorból országos botrány kerekedett. A felháborodás a  parlamentben is komoly vita tárgyát képezte a "nemzet kulturális szégyenének" kikiáltott produkció. A Rolls Frakció esete jól mutatta, milyen vékony határ húzódott a rendszerben a támogatott modernség és a közbotránynak minősített lázadás között.

A nagyobb zenekarok közül '82-ben néhány továbbra is sikeresen vette az akadályokat (HBB, Korál, Karthago, P. Mobil), mások megtorpantak, feladták (Dinamit, Edda Művek), vagy stílusváltásba kezdtek (V' Moto Rock, Új Skorpió), amely azonnali bukáshoz vezetett (Piramis). A kisebb formációk számára - akik "csak" teltházas klubokkal dicsekedhettek - sem volt egyszerű a választás: ragaszkodjanak a hagyományos rockhoz, vállalva a fokozatosan szűkülő lehetőségeket, vagy forduljanak az erősen javallott új hullám felé.

A HIT azonban 1982 májusára egy harmadik utat választott: az akkor még itthon újdonságnak számító, de a rockzene mellékágaként kitörni vágyó heavy metalt. A csapat nem akart mindenáron az aktuális divathoz igazodni, inkább a keményebb hangzásban látta a továbblépés lehetőségét. Hogy ez a döntés mennyire bizonyult helyesnek, és milyen következményekkel járt a zenekar további pályájára, azt egy későbbi írásban járjuk körül.

1982 márciusában azonban még a rocké a főszerep. Az újpesti Ady Endre Művelődési Házban rendezett HIT Rock koncert második fejezete ebből az átmeneti, izgalmas korszakból idéz fel egy pillanatot. Abból az időből, amikor a régi rockvilág még nem adta át teljesen a helyét az újnak.

1982.03.13. Újpest, Ady Művelődési Ház – HIT Rock

A Vikidál Gyula reinkarnációjaként emlegetett Puttonyt rengetegen szerették és a zenekar is sokáig benne látta a fényt, mert igazi showman volt a színpadon. Kommunikált a rajongókkal. Tudta a szöveget. Egyetlen apró dolgot azonban nem tudott. Énekelni. Koncertek jöttek egymás után és lassan már az egész bandának kínos volt, ugyanis a szakma komoly visszajelzéseket küldött. És ugye egy zenekar is csak annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszem. Elküldték Puttonyt, hogy menjen el tanárhoz és képezze a hangját. Aztán megint. És megint, de a frontember nem tört meg, úgy gondolta, mint az egyszerű kőműves: "Jó' van az úgy".

Nem volt jó. Februárban Puttony kikerült a csapatból. Mr. Basary Újpesten még tologatta az orgonát, de májustól, a metál váltással már ő állt ki a mikrofon elé. Szakáll nélkül.

Füchsel Tibor: És valamikor ennek az együttesnek volt egy királya, egy rockerkirály. Azóta ez a király lemondott. Elment, új királyválasztás nem történt. A Józsi (Mr. Basary) lesz a pót Rockerkirály. Tehát Rockerkirály.

Rockerkirály

Ruhám szakadt, csizmám kopott, nem tagadom Rocker vagyok!
Egy vödör bor, egy jó zene, csak ennyi kell más semmi se!
Álmokat sosem kergettem, aki szeretett, szerettem!
Aki jó, azt én nem bántom, egyszerű az én világom!

Rocker király, igen Rocker király vagyok,
amilyennek látsz olyan vagyok!
Rocker király, igen Rocker király vagyok,
amilyennek látsz olyan vagyok!

Nem törődöm jelszavakkal, szépen hangzó szólamokkal!
Azt mondom amit érzek, csak a szépet tartom szépnek!

Rocker király, igen rocker király vagyok,
amilyennek látsz olyan vagyok!

A dal íve és dallama adja a közönségénekeltetést. Csaknem tíz mutáló majdnem férfitorok harsogta Basaryval együtt a reflént Basary bíztatásával: Nem az operában vagyunk Uraim, nyugodtan.

A Rockerkirály a hetvenes–nyolcvanas évek rockerszubkultúrájának egyik fontos vágyát fejezi ki: a fiatalok szerettek volna kitűnni a tömegből, saját szabályaik szerint élni, és a maguk világában lenni. A "király" szó nem gazdagságot vagy hatalmat jelentett, hanem rangot, tekintélyt és elismerést a saját közösségen belül. A rockerkirály lehetett szakadt ruhájú, kopott csizmájú srác, akinek nem volt sok pénze, de volt saját ízlése, zenéje, tartása és szabadsága. A dal egyszerű életfilozófiája – jó zene, bor, őszinte érzelmek és a másik ember bántásának elutasítása – könnyen azonosulhatóvá tette a szöveget a fiatalok számára. Különösen erős a refrén üzenete: "amilyennek látsz, olyan vagyok", vagyis a rocker nem akar másnak mutatkozni, mint aki valójában, és nem kér a szépen hangzó jelszavakból. Ezért válhatott a dal kedvenccé: nem csupán a rockerséget ünnepelte, hanem azt az érzést is megadta a fiataloknak, hogy a saját világukban ők is lehetnek valakik – akkor is, ha a külvilág csak a szakadt ruhát és a kopott csizmát látta.

A taps, a kurjongatás és a bekiabálások természetesen nem maradhattak el. A közönség nem azért jött el, hogy csendben végigüljön egy koncertet. Ha Csepelről és környékéről ennyit buszoztak, villamosoztak a srácok, akkor azért a tízforintos belépőért bizony meg kellett dolgoztatni a zenekart – és persze saját magukat is. Nem volt ez akkoriban olyan egyszerű kiruccanás, mint manapság. Egy újpesti koncert Csepelről egy kisebb expedíciónak számított. A járatok ritkábban közlekedtek, az átszállásoknál pedig az egyik járműnek nem kellett megvárnia a másikat. Nem volt menetrendi alkalmazás, mobiltelefon vagy éppen egy gyorsan hívható fuvar. Az ember felült a buszra, aztán reménykedett, hogy a következő villamost is eléri. De a rockzene iránti lelkesedés sok mindenért kárpótolt. Aki ennyit utazott, az nem azért érkezett, hogy a falat támasztva várja a buli végét. Járt a taps, a biztatás, a fütty és a hangos véleménynyilvánítás. A zenekar sem roppant össze attól, hogy nem ezrek kántálták a dalait. A színpad és a nézőtér között megvolt az oda-vissza működő kapcsolat: a fiúk beleadtak mindent, a közönség pedig meghálálta a produkciót. Nem kellett hozzá telt ház, reflektorfény vagy országos hírnév. Elég volt egyetlen tucat lelkes fiatal, egy jó koncert és az érzés, hogy aznap este részesei voltak valaminek. Akkoriban a kevésnek is jobban tudtak örülni az emberek – különösen, ha azért a kevésért alaposan meg kellett dolgozni.

Füchsel Tibor: Még, még, még, üres az életem!

Üres az életem

Barátom, vajon tudod-e már, hogy egyedül élek hosszú ideje már
Hogyha haza megyek, otthon üres a ház, a szobámba lépve rám senki se vár

Üres az életem, nagyon fáj
Üres az életem, rossz a magány
Üres az életem, nagyon fáj
És várom, hogy jöjjön valaki már

Barátom, tudod jó volna már, hogyha várna énrám otthon valaki már
S ne volna mindig otthon üres a ház, és a szobámba lépve szólna valaki rám

Üres az életem, nagyon fáj
Üres az életem, rossz a magány
Üres az életem, nagyon fáj
És várom, hogy jöjjön valaki már

Üres az életem, nagyon fáj
Üres az életem, rossz a magány
Üres az életem, nagyon fáj
És várom, hogy jöjjön valaki már

A nóta a magányról, a szeretet és az emberi közelség hiányáról szól, arról a fájdalmas érzésről, amikor az ember hiába tér haza, senki sem várja, nincs kivel megosztania a gondolatait. A hetvenes–nyolcvanas évek fiataljai számára azért is lehetett fontos, mert a rock nemcsak lázadást és szabadságvágyat fejezett ki, hanem olyan személyes érzéseket is, amelyekről sokan nehezen beszéltek. A dal főhőse nem hősködik, nem keménynek mutatja magát, hanem őszintén bevallja, hogy szüksége van valakire, aki szereti, és akinek ő is fontos. Ez a sebezhetőség közelebb hozta a szöveget a hallgatókhoz, hiszen a magány és a társ utáni vágy a rockerélet külsőségei mögött is ugyanúgy jelen volt. A dal ereje abban rejlik, hogy kimondja: hiába a zene, a szabadság és a baráti közösség, az emberi kapcsolatok hiányát ezek sem tudják teljesen betölteni.

Az úr szava

A háború borzalma, hol milliókat ér a lét
Pusztító tőke, mikor lesz elég
Mikor lesz csend és nyugalom
Vagy nektek a béke csak egy sírhalom?

Én ott voltam, ahol az ég zengett
Én ott voltam, ahol emberek haltak meg
Én ott voltam, virágzó réteken
Ott voltam, mint könnycsepp a szemedben

Mindent láttam e kurva világban
Én mondom:
Emberek, maradjatok Emberek
Emberek, maradjatok Emberek

Én ott voltam, ahol az ég zengett
Én ott voltam, ahol emberek haltak meg

Én ott voltam, virágzó réteken
Ott voltam, mint könnycsepp a szemedben

Mindent láttam e kurva világban
Én mondom:
Emberek, maradjatok Emberek
Emberek, maradjatok Emberek

Fehér galamb és piros vér. Ó ember, hát mit tettél?
Nem érzek semmit, semmi sem fáj
Nekem az élet játék, játék csupán

Játszom a tűzzel, játszadozom,
És nem tudom azt, hogy hol a helyem
Nem tudom azt, hogy mit tegyek,
Nem tudom azt, hogy a testvéremen segíteni kéne

Emberek, maradjatok Emberek
Emberek, maradjatok Emberek
Emberek, maradjatok Emberek
Emberek, maradjatok Emberek

Mindent láttam e kurva világban
Mindent láttam e kurva világban
Mindent láttam

Az Az úr szava a háború értelmetlen pusztítását, az emberi élet semmibe vételét és az erkölcsi közöny terjedését állítja középpontba. A szöveg indulatosan kérdez rá arra, hogy a hatalom és a pénz érdekében meddig kell még embereknek meghalniuk, miközben a béke helyét újra és újra a gyász veszi át. A mindent látó, szinte mindenütt jelen lévő megszólaló a háború borzalmaitól a virágzó rétek szépségéig idézi fel a világ ellentmondásait, majd felszólít: "Emberek, maradjatok Emberek!" Ez a visszatérő sor a dal legfontosabb üzenete: a kegyetlenség és a közöny közepette sem szabad elveszíteni az együttérzést, észrevenni a másik szenvedését, illetve segíteni a bajba jutott embert. A "fehér galamb és piros vér" ellentéte a béke reményét ütközteti az erőszak valóságával, míg a közönyös, játéknak tekintett élet képe arra figyelmeztet, milyen könnyen eltűnhet az egyéni felelősségérzet. Ha úgy vesszük, a dal ma még aktuálisabb, mint amikor íródott.

Mr. Basary: Had szóljon a dal, ami az első HIT kislemezen szerepel, amit bizonyára mindenki ismer. Szeretném, ha együtt énekelnétek velem ezt a dalt. A vén csavargó halála…

A vén csavargó

Időm lejárt, az út elfogyott, szememben a fény megfagyott.
Ami szép volt, eltűnt messze, értem jött az örök este.
Megittam utolsó söröm, elhagyott már minden erőm.
Nem kell már a lányok teste, értem jött az örök este.

Barátaim, óh-óh-óh, már nem siratnak, hisz már régen, óh-óh régen, elmaradtak.
Nem vár engem, óh-óh engem, vissza senki sem, értem jött az örök este.

Zöld mezőn, egy vén fa alatt, fejezem be a nagy utat.
Szememre, mint könnyű lepke, reá szállt az örök este.

Barátaim, óh-óh-óh, már nem siratnak, hisz már régen, óh-óh régen, elmaradtak.
Nem vár engem, óh-óh engem, vissza senki sem, értem jött az örök este.

A Vén csavargó azért találhatott ennyire mélyen a magyar rockerfiatalok szívébe, mert egy olyan életformát jelenített meg, amely egyszerre ígért szabadságot, kalandot és teljes függetlenséget, ugyanakkor megmutatta ennek a magánnyal és kiszolgáltatottsággal járó árát is. A hetvenes–nyolcvanas években a csavargó alakja különösen erős jelkép lehetett: olyan emberé, aki nem akar beállni a sorba, nem a társadalmi elvárások szerint él, hanem a saját útját járja. A dal főhőse azonban nem fiatal lázadóként, hanem élete végére érkezett, megfáradt emberként jelenik meg, aki mögött lassan elfogy az út, és vele együtt a remény is. Ettől a történet több egyszerű romantikus csavargóképnél: a szabadság ára a szövegben az, hogy végül mindenki elmaradt mellőle, és nem lesz, aki megsirassa.

A korszakban nem véletlenül születtek hasonló témájú dalok, mint a Lord Vándor című száma vagy a Mini Kereszteslovag című szerzeménye: a vándor, a kívülálló és az örök úton lévő ember alakja a rockban a hétköznapi kötöttségekből való kitörés jelképe lett. A Hit dala mégis más oldalról közelít ehhez a mítoszhoz, mert nem a kalandot vagy a hősiességet helyezi előtérbe, hanem a végállomást, ahol a szabadság már nem vigasz, a régi örömök pedig elveszítik jelentőségüket. A barátok elmaradása különösen fájdalmas motívum: a rockerélet közössége, amely fiatalon összetartozást és identitást adott, az idő múlásával széthullhat, és a csavargó végül egyedül marad. A "zöld mezőn, egy vén fa alatt" megjelenő halál képe nem drámai nagyjelenet, hanem csendes, szinte természetes elengedés, amely még megrendítőbbé teszi a történetet.

A dal történetéhez az is hozzátartozik, hogy A vén csavargó halála címen 1980-ban a Solaris együttessel közös koncertkislemezen is megjelent, stúdiófelvételére pedig 1991-ig kellett várni; ez a változat a Magyar Rádió Garázs című műsorának népszerű felvételei közé került. Ez is mutatja, hogy a dal túlélte a saját korát: nem csupán egy rockerfiguráról szólt, hanem az öregedésről, az elveszített kapcsolatokról és arról a félelemről, hogy egyszer senkinek sem fogunk hiányozni. A fiatal hallgató persze nem feltétlenül a saját öregkorát látta bele, hanem a szabadság mögött megbújó keserűséget is megérezhette benne, és talán éppen ettől vált számára hitelessé a csavargó alakja. A dal legnagyobb ereje, hogy miközben a rockerélet szabadságának mítoszát idézi meg, egyúttal figyelmeztet is: az út végén nem az számít, mennyire voltál kemény vagy független, hanem az, maradt-e valaki, akinek fontos voltál. A folytatásban még lesz szó a dal születéséről.

Folytatjuk: (2026.11.12. csütörtök)

Írta: Fiery